Vágólapra másolva!
Magyar gyanúsítottja is van annak az ügynek, amelyben az olasz maffia megpróbálta megvenni az SS Lazio labdarúgócsapatát. A "Törött Szárnyak" fedőnevű - utalva a Lazio sast ábrázoló címerére - akció során tíz embert kerestek a hatóságok. Hetet közülük sikerült letartóztatni, ám Giorgio Chinagliát, az együttes volt játékosát, későbbi elnökét, a magyar állampolgár Szilvás Zoltánt, valamint egy harmadik személyt továbbra is keresnek.

Gianluca Campana rendőrparancsnok elárulta: a Casalesi-klán - amely a nápolyi Camorra maffia egyik legerősebb csoportja - 2005-ben és 2006-ban próbálta meg szponzorálni a csapatot, hogy így mosson tisztára több millió eurót. Mivel ez nem sikerült, részvényeket akartak vásárolni a klubban 24 millió euró értékben. Ehhez használták volna fel Chinagliát, aki lapértesülések szerint magyar finanszírozókkal készült megszerezni a klubot.

Két éve egyébként egyszer már körözést adtak ki Chinaglia ellen. Az olasz futballcsillag 1974-ben játékosként segítette bajnoki aranyhoz a Laziót, a válogatottban 14 mérkőzésén négy gólt szerzett, majd 1983-tól három esztendőn keresztül a klub elnökeként dolgozott.

Chinaglia nevét onnan ismerhetik a magyarok, hogy 1998-ban az ő segítségével szerette volna megvásárolni a Dicobe cég a Ferencvárost.

A Lazio az elmúlt szezonban a 12. helyen végzett.