Vágólapra másolva!
A Bajnokok Ligája és az UEFA-kupa elődöntői nem kápráztatták el a labdarúgás szerelmeseit, nem csoda, hogy álomcsapatunkba is csak két olyan futballista került be, aki pályára lépett a nemzetközi porondon. Érdekesség, hogy a beválogatott tizenegy futballista ezúttal nem csak a bajnokság alapján topligás, hanem a nemzetiség szerint is.

Kapus:
Iker Casillas (spanyol, Real Madrid): Az eredmény alapján azt gondolhatnánk, hogy a királyi gárda magabiztosan győzte le az Athletic Bilbaót, ám az első játékrészben bizony Casillas volt a madridiak legjobbja. Több bravúros védést is bemutatott, és még egy büntetőt is hárítani tudott.

Hátvédek:
Phil Neville (angol, Everton FC): A veterán futballista ebben a szezonban már több poszton is megfordult a liverpooli együttesben, a hét végén az Aston Villa ellen éppen jobbhátvédet játszott. Neville nem csak hogy a mezőny egyik legjobbja volt, de még gólt is szerzett, ami pedig ritkán fordul elő vele: 14 év alatt ez volt a nyolcadik találata a Premier League-ben.

Pablo Amo (spanyol, RC Deportivo): A hét végén tovább folytatódott az FC Barcelona vesszőfutása, a katalán gárda ezúttal a Deportivótól szenvedett 2-0-s vereséget. A galíciaiak védelme tökéletesen zárt, a középhátvéd Pablo Amo több látványos megoldást is bemutatott, ráadásul még gólt is szerzett.

Giorgio Chiellini (olasz, Juventus FC): Látványos mérkőzést játszott a torinói együttes a hét végén a Lazio ellen, a végén 5-2-es győzelemnek örülhettek a Zebrák hívei. A gólszerzők között "természetesen" ott volt Alessandro del Piero és David Trézéguet is, de a középhátvéd Chiellini mindkettejüket felülmúlta, elvégre duplázni tudott.

Heiko Westermann (német, FC Schalke 04): A gelsenkircheni együttes lendületben van, hiszen a hét végén rangadót nyert a Hamburger SV ellen, és így pontszámban utolérte a második helyen álló Werder Brement. A találkozón a balhátvéd Westermann a tőle megszokott energikus játékot nyújtotta, még az utolsó percekben is úgy ment előre, mint aki három meccset is le tudna játszani egymás után.

Középpályások:
Franck Ribéry (francia, Bayern München): A bajorok gall középpályása a múlt héten megint bizonyította, hogy érdemes volt érte klubrekordnak számító összeget kifizetni a nyáron. A Zenit Szankt-Petyerszburg elleni UEFA-kupa-meccsen ő szerezte a Bayern gólját, majd a VfB Stuttgart elleni bajnokin csereként beállva kétszer is betalált.

Michael Ballack (német, Chelsea FC): A londoni együttes két nagyon fontos meccset játszott a múlt héten, és mindkettőn olyan eredményt ért el, ami biztató a jövő szempontjából. Ballack már a Liverpool FC elleni idegenbeli BL-elődöntőn is csapata egyik legjobbja volt, aztán a hét végén a Manchester United elleni rangadón az ő két gólja jelentette a győzelmet a Kékeknek.

Forrás: Getty Images

Marcos Senna (spanyol, Villarreal CF): A Sárga Tengeralattjáró újabb fontos győzelmet aratott a spanyol bajnokságban, és a Real Betis ellen szerzett három ponttal egyre közelebb kerül a hőn áhított ezüstéremhez. A védekező középpályás Senna remekül szűrte az ellenfél támadásait, és a győztes gól is az övé volt - a kezdőkörből ívelte a labdát a kissé kinn álló kapus felett a hálóba.

Francesco Cozza (olasz, Reggina): Menekül a Reggio Calabria-i együttes a kiesés elől a Serie A-ban, a hét végén a Parma FC elleni győzelemmel tett is egy nagy lépést a bennmaradás felé. A meccs hőse a veterán középpályás, Cozza volt, aki két góljával megfordította a meccset a hazaiak javára.

Csatár:
Filippo Inzaghi (olasz, AC Milan): A rossonerók még mindig nem adták fel a küzdelmet a negyedik helyért az olasz élvonalban, és alighanem a szurkolóik sem gondolták volna, hogy éppen Inzaghi lesz, aki ontja a gólokat. A veterán támadó azonban bombaformában van mostanában, a Livorno ellen a hét végén mesterhármast ért el.

Forrás: Getty Images

Mickael Pagis (francia, Stade Rennes): A breton gárda a megszokott hagyományt követi az idény során, vagyis az őszi gyalázatos szereplést pazar tavasz követi. A csapat a hét végén az RC Strasbourg ellen szerezte meg a három pontot, köszönhetően többek között Pagis két góljának, és a Rennes így már hetedik a tabellán.

www.infosport-focivilag.hu