Vágólapra másolva!
Háromezer euró óvadék fejében szabadon engedték azt a Real Betis-szurkolót, aki a szombati bajnokin egy palackkal arcon dobta Armando Ribeirót, az Athletic Bilbao labdarúgócsapatának kapusát. A rendbontóért felesége tette le a jelentős összeget

A botrányos eset a 65. percben, 2-1-es vendégvezetésnél történt, amikor Carmelo Pena Rodriguez - mint mondta, az állás miatt érzett dühében - egy vizesflaskát hajított a pályára.

A hálóőr a szeme körül szenvedett sérüléseket, hat öltéssel varrták össze a bőrt az arcán, és kórházban töltötte az éjszakát. A 40 éves huligánt maguk a hazai hívek adták át a rendőrségnek.

A spanyol sajtóban valóságos gyűlöletkampány indult a dobáló ellen: az állami TVE tévétársaság "állatnak", a sportlapok "vadállatnak" nevezték őt, leközölve a klub után zöld-fehérre festett házának a fényképét is.

Később megszólalt maga az érintett is: "Egyszerűen besokalltam attól, ami a pályán történt" - mondta Rodriguez.

Ez nem az első ilyen incidens volt a Manuel Ruiz de Lopera stadionban: tavaly februárban, egy kupameccsen a városi rivális Sevilla edzőjét, az azóta már a Tottenham Hotspurt irányító Juande Ramost találták el egy palackkal.

A játékvezető akkor is lefújta a meccset, a hátralévő időt aztán semleges pályán játszották le, a Betis arénáját pedig három találkozóra betiltotta a szövetség.