Vágólapra másolva!
Menesztették Francesco Guidolint, az olasz élvonalban szereplő Palermo labdarúgócsapatának vezetőedzőjét, akit elődje, Stefano Colantuono követ a kispadon.

Guidolinnak, aki negyedik regnálását fejezte be a klubnál, azt követően kellett felállnia, hogy szombaton sorozatban harmadik vereségét szenvedte el együttese a Serie A-ban.

Colantuono júniusban éppen Guidolintól örökölte meg a csapatot, majd novemberben a Juventustól elszenvedett vereség miatt kellett távoznia. Akkor nyolcadik helyen állt a gárda, míg jelenleg tizenkettedik.