Vágólapra másolva!
Elképzelhető, hogy mégis marad az Internazionale labdarúgócsapatának vezetőedzője Roberto Mancini, aki a Liverpool elleni keddi Bajnokok Ligája búcsút követően jelentette be, hogy a szezon végén távozik.

Ezt a 43 éves szakember ügynöke, Giorgio De Giorgis árulta el az olasz lapoknak. "Nagyon remélem, hogy marad a csapatnál. Massimo Morattival nagyon jó a viszonyuk, úgy gondolom, van remény a folytatásra" - mondta De Giorgis.

Néhány órával ezt követően megszólalt Moratti is, aki szinte már kész tényként közölte a tréner maradását: "Egy rövid beszélgetés után arra jutottunk, a következő szezonban is velünk lesz, hogy Bajnokok Ligáját nyerhessen."

Mancini 2004 óta irányítja az Internazionale szakmai munkáját. Ezidő alatt két bajnoki címet, két olasz kupát és két olasz Szuperkupát nyert az együttessel. A BL nyolcaddöntőjében a milánóiak kettős vereséggel buktak el: Liverpoolban 2-0-ra kaptak ki, a keddi otthoni visszavágón pedig 1-0-ra veszítettek.