Vágólapra másolva!
Bert van Marwijk, a Feyenoord vezetőedzője az első számú jelölt a holland labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztjára.

A nemzeti tizenegyet jelenleg Maco van Basten irányítja, de ő a nyári Európa-bajnokság után távozik a csapat éléről. A helyi szövetség a saját internetes oldalán arról számolt be, hogy előzetes egyeztetéseket folytatott a rotterdami trénerrel, és jelezte, hamarosan további tárgyalásokra kerül sor.

Az 55 esztendős Van Marwijk tavaly nyáron két évre szóló szerződést kötött a Feyenoorddal, melyet már 2000 és 2004 között is irányított. Csapatával 2002-ben UEFA-kupát nyert.

Január közepén Louis Van Gaal jelentkezett be a szövetségi kapitányi posztért. Ő 2000-ben és 2001-ben már irányította a nemzeti együttest, de nem sikerült vele kijutnia a 2002-es dél-koreai, japán közös rendezésű világbajnokságra.

Van Gaal, aki legnagyobb sikereit az Ajax Amsterdam élén érte el, novemberben bejelentkezett az angol kapitányi posztért is, a szigetországban azonban az olasz Fabio Capellót nevezték ki.