Vágólapra másolva!
Markus Merk volt 2007-ben a világ legjobb játékvezetője a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó szervezet (IFFHS) szerint.

A 45 éves német bíró 2004 és 2005 után harmadszor végzett az élen. A második helyre honfitársa, Herbert Fandel, a harmadikra a szlovák Lubos Michel került.

Az IFFHS 1987 óta rangsorolja a játékvezetőket, első alkalommal fordult elő, hogy két azonos nemzetiségű sípmester zárt az első két helyen.

Merk elérte a nemzetközi szövetség (FIFA) által megszabott felső korhatárt. Ebben az évben már nem vezethet nemzetközi meccseket, csak hazája bajnoki- és kupameccsein működik közre.

Az IFFHS százas rangsorán az angol bajnokság a legerősebb, a Soproni Liga pedig megelőzve a grúz és a panamai pontvadászatot a 73. helyen áll.

A szervezet a 2007-es bajnoki eredmények alapján, kizárólag statisztikai adatok figyelembevételével készítette el listáját. A magyar bajnokságot közvetlenül Venezuela és Guatemala előzi meg.

A világ legerősebb bajnokságai az IFFHS honlapja szerint:
1. Anglia 1171 pont
2. Spanyolország 1074
3. Olaszország 1027
4. Brazília 954
5. Argentína 852
6. Németország 839
7. Franciaország 761,5
8. Mexikó 734
9. Kolumbia 666
10. Portugália 643,5
... 71. Venezuela 268
... 72. Guatemala 267
... 73. Magyarország 260
... 74. Grúzia 259
... 75. Panama 257,5.