A legrangosabb európai pontvadászatok közül mindig is az angol élvonalban voltak a legtürelmesebbek az edzőkkel, aligha véletlen, hogy Angliában találjuk a leghosszabb ideje egy klubnál dolgozó mesterek többségét: gondoljunk csak Sir Alex Fergusonra a Manchester Unitednél vagy Arsene Wengerre az Arsenal FC-nél.
A jelenlegi idényben azonban mintha "megbolondultak volna" a Premier League egyesületei, hiszen január elejére már nyolc csapatnál is leváltották a szakvezetőt, ami példátlan dolognak számít arrafelé.
A sort meglepő módon még szeptemberben a Chelsea FC nyitotta, október végére pedig már a Bolton Wanderersnél és a Tottenham Hotspurnél sem az ült a kispadon, akivel a gárda elkezdte az idényt. A november különösen rossz hónapnak számított a szigetországi mesterek számára, hiszen akkor szép sorban a Wigan Athletic, a Birmingham City és a Derby County trénerét is elbocsátották. Őket követte decemberben, de még a karácsonyi nagyüzem előtt a Fulham FC, és ehhez a sorhoz csatlakozott a Newcastle United is a minap.
Az edzőcserék számát tekintve tehát jelenleg a topligák közül a Premier League vezet, hiszen még a köztudottan "edzőfaló" Serie A-ban is csak hét szakembernek köszönték meg a munkáját az idény kezdete óta. A francia bajnokságban ugyanez a szám öt, a spanyol pontvadászatban négy, a Németországban pedig elképesztő módon csupán kettő. Vagyis míg a Premier League negatív, a Bundesliga pozitív rekordra tör.
A leváltott edzők számát figyelembe véve ugyanis 1992 óta, vagyis amióta az angol élvonalat Premier League-nek hívják, kilenc csere a rekord. A 2004-2005-ös idényben ennyi szakember állt fel szezon közben a kispadról, vagyis még egy edzőcserével új rekordot állíthat fel a PL.
Márpedig ez benne van a levegőben: egyrészt a Liverpool FC szakvezetőjének, Rafa Beníteznek is kérdéses a sorsa, másrészt pedig a Newcastle United még nem találta meg Allardyce utódját - és az angol fogadóirodák szerint a posztra Harry Redknapp a legesélyesebb.
Márpedig ő jelenleg a Portsmouth FC mestere, vagyis ha valóban ő kerülne Szarkákhoz, akkor volt klubjának is új edzőt kellene keresni - és ezzel megtörténne a kilencedik edzőváltás.
Egy szempontból viszont máris új rekord született a Premier League-ben: arra ugyan volt példa, hogy egy szezonban több trénert menesszenek, ám a 2004-2005-ös pontvadászatban történt kilenc edzőcserét hét klubnál határozták el, a Southampton FC és a Portsmouth FC kétszer is váltott.
Most viszont máris nyolc különböző egyesület látta a megoldást a tréner lecserélésében, és erre korábban még nem volt példa. Ennél a nyolcas számnál egyébként is érdemes megállni, és belegondolni egy kicsit: majdnem a mezőny feléről van szó, és a szezonból még nagyon sok van hátra. Ha a legutóbbi pontvadászatot vesszük alapul, akkor akár drasztikus szám is kijöhet a bajnokság végére: az előző idényben ugyan hat egyesület is leváltotta mesterét a bajnokság közben, de a hat edzőcseréből hármat csak májusban hajtottak végre...
Ugyanakkor az is érdekes, hogy az edzőcserének köszönhetően a csapatok felének eredményei javultak. A Derby County, a Fulham FC és a Birmingham City ugyan nem tudott feljebb lépni a tabellán, amióta más irányítja edzéseit, de a Wigan Athletic egy, Chelsea FC három, a Bolton Wanderers öt, a Tottenham Hotspur pedig hat pozícióval áll előrébb, mint az előző mesterrel. Persze azt sohasem tudjuk meg, hogy a javulás valóban az új szakembernek köszönhető-e, vagy a régivel is megtörtént volna.
A Premier League edzőcseréi ebben a szezonban:
Chelsea FC | José Mourinho | szeptember 20. | 6 | Avraham Grant |
Bolton Wanderers | Sammy Lee | október 17. | 9 | Gary Megson |
Tottenham Hotspur | Martin Jol | október 25. | 10 | Juande Ramos |
Wigan Athletic | Chris Hutchings | november 5. | 12 | Steve Bruce |
Birmingham City | Steve Bruce | november 20. | 13 | Alex McLeish |
Derby County | Billy Davies | november 26. | 14 | Paul Jewell |
Fulham FC | Lawrie Sanchez | december 21. | 17 | Roy Hodgson |
Newcastle United | Sam Allardyce | január 9. | 21 | ? |
A klub és a leváltott szakvezető neve után az edzőcsere dátuma, illetve az eredeti szakvezető irányításával lejátszott bajnoki mérkőzések száma, majd pedig az egyesület jelenlegi mesterének neve olvasható.