Vágólapra másolva!
Az európai kupák elődöntőiben jól szerepelt gárdák közül egyedül a Manchester United tudott nyerni a hét végén a bajnokiján, így nem csoda, hogy álomcsapatunkba a manchesteri Wayne Rooney-n kívül a szintén az Old Traffordon remekelt Kaká került csak be a hét közben pályára lépett labdarúgók közül. A védelemben a madridi Sergio Ramos mellett csupa ismeretlenebb focista található, akik azonban a hét végén kiválóan teljesítettek.

A kapus: Hugo Lloris (francia, OGC Nice)
A nizzai csapat a hét végi fordulóban hazai gól nélküli döntetlent ért el az AJ Auxerre ellen, és ezt elsősorban kapusának köszönhette. A mindössze 21 esztendős portás ugyanis fantasztikusan védett, és teljesítményére jellemző, hogy a L'Equipe az elképesztően ritka kilences osztályzattal értékelte.

A jobbhátvéd: Rudy Mater (Valenciennes FC)
A francia pontvadászat újonca hat perccel a rendes játékidő letelte előtt még vesztésre állt az AS Monaco ellen, ám a hajrában kétgólos hátrányból is sikerült kiegyenlítenie, és értékes pontot szerzett. A L'Equipe osztályzatai alapján a meccs legjobbja a hazaiak jobbhátvédje, Mater volt, aki hatalmas küzdelmet folytatott a vendégek balszélsőjével, Jérémy Menezzel.

Az egyik belső védő: Sergio Ramos (spanyol, Real Madrid)
A királyi gárda meglepően simán nyert az Athletic Bilbao otthonában, ahol pedig általában szenvedni szokott. A gólok sorát a fővárosiak középhátvédje nyitotta meg, aki a védőfeladatát is kiválóan látta el.

A másik belső védő: Matteo Contini (olasz, FC Parma)
Menekül a kiesés elől pármai együttes a Serie A-ban, és a hét végi, Cagliari elleni győzelmével egészen a 13. helyig lépett előre. A mérkőzés legjobbja a hazaiak középhátvédje, Contini volt, aki hibátlanul futballozott, és levette a pályáról a Cagliari legveszélyesebb játékosát, David Suazót.

A balbekk: Juan Manuel Vargas (perui, Catania)
A szicíliaiak meglepő győzelmet arattak a Serie A-ban, hiszen idegenben verték 1-0-ra az Udinesét. A vendégek közül a perui balhátvéd nem csak alapfeladatát látta el, hanem a támadásokkal is rendkívül sokat ment előre, nagy szerepet játszva a három pont megszerzésében.

A középpálya jobb oldalán: Joaquín (spanyol, Valencia CF)
A nyáron meglehetősen drágán a Valenciához igazolt jobbszélső a szezon eddigi részében csak ritkán villantotta fel tudását, a hét végén a Recreativo Huelva ellen azonban egykori önmagát idézte. A középpályás szerezte csapata mindkét találatát, és ellenállhatatlanul futballozott.

Az egyik belső középpályás: Kaká (brazil, AC Milan)
A rossonerók ugyan 3-2-es vereséget szenvedtek a BL elődöntőjének első mérkőzésén Manchesterben, de azzal nehéz volt vitatkozni, hogy a találkozó legjobbja a vendégek brazil középpályása volt. Kaká két mesteri találatot szerzett, és csak ő jelentett veszélyt a MU kapujára.

A másik belső középpályás: Philip Cocu (holland, PSV Eindhoven)
Drámai körülmények között dőlt el a bajnoki cím sorsa Hollandiában, és végül a címvédő PSV örülhetett, mivel jobb gólkülönbségével megelőzte az Ajax Amsterdamot. Az aranyérmet érő találatot az eindhoveniek csapatkapitánya, Cocu szerezte, aki ezt megelőzően egy gólpasszt is adott.

A középpálya bal oldalán: Gilberto (brazil, Hertha BSC)
A berlini együttes sorozatban második idegenbeli meccsét nyerte meg, ráadásul az Alemannia Aachen ellen meglepően simán diadalmaskodott a gárda. Ehhez persze az is kellett, hogy a fővárosiak már nagyon hamar vezetést szerezzenek: a bal oldali középpályás, Gilberto a hetedik percben betalált, megadva az alaphangot a találkozónak.

Az egyik gólfelelős: Wayne Rooney (angol, Manchester United)
A Vörös Ördögök mindkét múlt heti találkozójukon hátrányból fordítottak, elképesztő lelkierőről téve tanúbizonyságot. A két diadalban Rooney-nak kulcsszerepe volt, hiszen az AC Milan ellen a BL-ben kétszer is betalált, és az Everton FC ellen is ő szerezte meg a vezetést egy remekbeszabott góllal.

A másik támadó: Robbie Keane (ír, Tottenham Hotspur)
A Spurs még mindig nem tett le arról, hogy kiharcolja az európai kupában való szereplést, és a hét végén ennek érdekében idegenben győzte le 3-2-re a Middlesbrough-t. A diadalból az ír támadó két találattal vette ki a részét, tovább folytatva remek sorozatát, hiszen Keane a legutóbbi öt meccsén nyolcszor talált be.

www.global-soccer.eu