Vágólapra másolva!
A magyar edzők nem valami keresettek külföldön, az elmúlt évtizedben nagyon kevés honfitársunk dolgozhatott más országban szövetségi kapitányként. Könnyen lehet, hogy ez a lista hamarosan bővül majd, hiszen angol értesülések szerint a Zambiai Labdarúgó-szövetség edzőjelöltjeinek listáján Bicskei Bertalan neve is szerepel.

Az afrikai ország nemzeti csapata, amelynek Chipolopolo a beceneve, a kilencvenes évek elején a fekete kontinens labdarúgásának élvonalába tartozott. A gárda 1990-ben harmadik lett az Afrika-kupán, és jó esélye volt arra, hogy története során először kijusson a világbajnokságra is, ám 1993 áprilisában az együttest a Szenegál elleni vb-selejtezőre szállító repülőgép Gabon partjainál lezuhant, és szinte a teljes válogatott keret a katasztrófa áldozata lett. A minden idők legjobb zambiai focistájának tartott Kalusha Bwalya csak azért maradt életben, mert ő akkoriban a PSV Eindhovenben légióskodott, és csak egy nappal később csatlakozott volna az együtteshez. Az ő vezérletével egy évvel később az újjáépített gárda egészen a döntőig jutott a kontinensviadalon, ahol ugyan vereséget szenvedett Nigériától, ám az ezüstérem így is hatalmas sikernek számított.

Bwalya egyébként egészen a közelmúltig szerepelt a nemzeti tizenegyben, a 2006-os vb-selejtezőkön már játékos-edzőként, vagyis a szövetségi kapitányi címet is ő töltötte be, de tavaly februárban lemondott posztjáról, mivel a FIFA Technikai Bizottságának a tagja lett. Helyére ideiglenesen a volt válogatott kapust, Patrick Phirit nevezték ki, és a zambiai szövetség tavaly novemberben döntött úgy, hogy pályázatot ír ki a szövetségi kapitányi posztra. Erre aztán a hírek szerint összesen 41-en jelentkeztek, és a kandidálókból egy ötös listát állítottak össze. Ebben a névsorban a nigériai Stephen Keshi, a brazil Edson Silva, az angol Colwyn Rowe és James Duffy, illetve a magyar Bicskei Bertalan szerepelt. Azóta annyiban változott a helyzet, hogy a legnagyobb esélyesnek tartott Keshi megunta a zambiaiak tétlenségét, és inkább elfogadta a togóiak ajánlatát, hasonlóan az angol Rowe-hoz, ő Botswana szövetségi kapitánya lett. Továb bonyolítja a helyzetet, hogy a zambiai kormány szerint így már nem elég nagy a választék, a sportiminisztérium szóvivője, Bob Samakai szerint az ideális az lenne, ha a szövetség ismét átnézné az összes kandidáns jelentkezését, és közülük választaná ki a végleges jelöltet.

A hírek szerint egy helyi üzletember vállalta, hogy öt esztendőre biztosítja a szövetségi kapitány fizetését, és a sportiminisztérium szerint, ha minden jól halad, április végén kiválaszthatják a legmegfelelőbbet - bő egy évvel Bwalya lemondása után. A március 23-i, Kongó elleni Afrika Kupa-selejtezőn tehát még alighanem Phiri irányítja majd a válogatottat, de a következő, júnusi tétmeccsen már akár Bicskei Bertalan is ülhet a kispadon - ha a zambiaiak őt választják.

A magyar labdarúgás jelenlegi helyzetében Bicskei zambiai kinevezése mindenképpen kisebbfajta szenzáció lenne: az elmúlt tíz esztendőben nem sok honfitársunk mondhatta el magáról, hogy külföldön szövetségi kapitány lehetett volna. A Magyarországon jószerével teljesen ismeretlen Kottán György 2000 és 2003 között volt Banglades mestere, Bicskei Bertalan 2004-től 2005-ig töltötte be ezt a posztot Malajziában, míg László Csaba nyár óta irányatja Uganda legjobbjait. Utóbbi három válogatott azonban jóval kisebb játékerőt képvisel, a FIFA világranglistáján például csak az ugandaiak tudtak egyszer-egyszer becsúszni az első százba, Zambia viszont rendre ott van a hatvanadik hely környékén. Jelenleg éppen egy pozícióval áll Magyarország mögött a 65. helyen, de a kilencvenes évek elején, a legnagyobb sikerei idején még az első húszban is szerepelt.