Vágólapra másolva!
A labdarúgás bölcsőjeként Nagy-Britanniát szokás emlegetni, nem meglepő tehát, hogy a világ első, nemzetek közötti viadala a Brit Bajnokság volt, amelyet azonban 1984 óta nem rendeznek meg. Időnként persze felmerül a torna "feltámasztása", és a hírek szerint most komolyan is gondolják a dolgot - kivéve Angliát, amelynek nem nagyon fűlik a foga a dologhoz.

A labdarúgás bölcsőjét Angliában ringatták, és az első, hivatalos, nemzetek közötti futballmérkőzést Anglia és Skócia együttese vívta egymással 1872-ben. Az 1880-as évektől kezdve az Egyesült Királyság brit tagállamai rendszeresen összemérték erejüket a futballpályán, és 1882-ben a négy szövetség úgy döntött, hogy létrehoznak egy évente megrendezésre kerülő bajnokságot egymás között.

A Brit Bajnokság (amelyet Nagy-Britanniában csak Home Internationalsnek, azaz otthoni válogatott meccseknek neveztek) első kiírása az 1883-84-es idényben volt, és a csapatok bajnoki rendszerben mérték össze erejüket, vagyis mindenki játszott mindenkivel otthon és idegenben is.

Az első Brit Bajnokságot Skócia nyerte, és a torna rendkívül sokáig megőrizte presztízsét, és arra is volt példa, hogy külön jelentőséget kapott. Az 1950-es és az 1954-es vébé előtt például világbajnoki selejtezőként funkcionált, az 1968-as Európa-bajnokság előtt pedig a kontinensviadal kvalifikációs sorozatának felelt meg.

Az 1980-as évekre azonban a Home Internationals egyre kevésbé volt fontos a résztvevők számára, és a megrendezése is sok nehézséget okozott a megnövekvő futballhulliganizmus és az észak-írországi politikai helyzet miatt. Az 1981-82-es kiírást például nem tudták befejezni, és az angol szövetség 1983-ban bejelentette, hogy 1984-től kezdve nem óhajt elindulni a tornán. Példájukat hamarosan a skótok is követték, így a Brit Bajnokságot utoljára az 1983-84-es idényben rendezték meg, amikor is Észak-Írország végzett az élen, és a trófea Belfastba került - azóta is ott tartózkodik.

Az angol és a skót szövetség ezt követően még létrehozta a Rous-kupát, amelyen eleinte csak ez a két gárda szerepelt, majd 1987-ől kezdve egy dél-amerikai csapatot is meghívtak a viadalra (az angolok egyik indoka a Brit Bajnokságról való visszalépésnek az volt, hogy erősebb együttesekkel akartak találkozni, mint a walesiek és az északírek), de ez a forma csak további három évig, majd megszűnt.

Azóta a brit együttesek csak akkor találkoztak egymással, ha tétmeccsen összesorsolták őket, és a legutóbbi világbajnoki selejtezők során az a furcsa eset alakult ki, hogy az angolok, a walesiek és az északírek egy csoportba kerültek. Amikor Belfastban az északír csapat 1-0-ra legyőzte Angliát, akkor a hazai drukkerek több transzparensen is azt hirdették, hogy ők a brit bajnokok...

Forrás: EPA

Rooneyéknak meggyűlt a baja az északírekkel a legutóbbi vb-selejtezősorozatban

Alighanem ez adhatta az ötletet arra, hogy újjáélesszék a Brit Bajnokságot, mondván, a rengeteg "értelmetlen" barátságos mérkőzés helyett így a brit együttesek olyan meccseket játszhatnának, amelyek iránt nagyobb az érdeklődés, és mégis csak van valamiféle tétjük. Az angolok azonban nem nagyon pártolják a dolgot, mondván, azt a kevés napot a FIFA nemzetközi naptárában, amikor nem kell hivatalos tétmeccseket játszaniuk, inkább komolyabb ellenfelekkel szemben használnák ki, vagy olyan csapatok ellen lépnének pályára, amelyek elősegítik egy adott tornára való felkészülést. Ennek megfelelően 2005 óta Anglia barátságos mérkőzésen találkozott például Hollandiával (kétszer is), Dániával, Argentínával, Görögországgal, Uruguayjal és Magyarországgal is.

A többi brit ország már inkább lelkesedik az ötletért, és a hírek szerint amolyan puhatolózó tárgyalások már történtek is az ügyben. A skót szövetség vezetője, David Taylor szerint egy kétévente megrendezésre kerülő viadal elképzelhető, az északír szövetségi kapitány, Lawrie Sanchez pedig elárulta, hogy lobbiznak az ügy érdekében. Azt persze azért nem állta meg, hogy ne piszkálódjon az angolokkal: "Nem hiszem, hogy Anglia benne lesz a dologban, hiszen egy Észak-Írország elleni vereség után máris veszélybe kerülne a szövetségi kapitány állása" - mondta Sanchez. Mivel az angolok nem nagyon akarnak résztvenni a Brit Bajnokság felélesztésében, így elképzelhető, hogy a helyüke az íreket hívnák meg.