Vágólapra másolva!
Wayne Rooney, a Manchester United labdarúgója örül Fabio Capello kinevezésének, és szívesen "legendává tenné" az angol válogatott új szövetségi kapitányát.

A klasszis támadó a Daily Telegraphnak nyilatkozva kifejtette, véleménye szerint az olasz szakember képes helyreállítani az angol válogatott becsületét, amely nagy mértékben csorbult az Európa-bajnoki részvétel elbukásával.

"Örültem, hogy őt választotta a szövetség. Eddigi klubcsapatai élén remek eredményeket produkált, így biztos vagyok benne, hogy képes lesz nekünk is valami pluszt adni. Capello a legideálisabb személy a posztra - vélekedett Rooney.

"Remélem, nyerünk majd egy-két nagy trófeát, s ezzel egyben hozzásegítjük őt ahhoz, hogy angol legendává váljon" - tette hozzá.

Az új kapitány bemutatkozása a Svájc elleni barátságos mérkőzésen lesz február 6-án a Wembley-stadionban, Rooney azonban már az őszi világbajnoki selejtezőket várja.

Capello négy és fél éves szerződést kötött az angol szövetséggel. Sajtóértesülések szerint évi hatmillió font (közel 2,2 milliárd forintot) lesz a fizetése.