Vágólapra másolva!
Egyre erősebb a gyanú, hogy a klub számára előnytelen módon adták el Szatmári Lórándot, a PMFC játékosát az olasz Regginának. A mecsekaljai csapat szerint nem kizárt, hogy jogi lépéseket tesznek.

"Pécsi játékosért ennyi pénzt még nem adtak" - nyilatkozta Tomka János, a PMFC ügyvezető igazgatója nyár végén. Az akkori hírek szerint Szatmári egyéves kölcsönadásért 12 millió, az esetleges megvásárlásért 65 (!) millió forintot fizetett volna a Reggina.

A bama.hu most úgy tudja, a Regginához igazoló Szatmári Lórándnak nincs valami rendben a szerződésével. A kölcsönbe adott játékost opciós jogukkal élve jövőre végleg megvehetik az olaszok, de nem annyiért, amennyiről a pécsi klub előző vezetősége, Tamon Attila elnök és Tomka János ügyvezető igazgató korábban nyilatkozott.

Akkor háromszázezer eurós vételárról volt szó, ám az azóta a klub irányítását átvevő új menedzsment számára a szerződések felülvizsgálatakor kiderült, ennek az összegnek éppen a dupláját (vagyis 600 ezret) fizetné ki a Reggina.

A háromszázezres többlet (hetvenötmillió forint) azonban nem a klub, hanem a játékos menedzsere, Filipovics Vladan markát ütné.

"A megkötött szerződést előnytelennek találjuk, egyértelműen sérti a klub érdekeit. Jogi egyeztetések folynak, nem kizárt, hogy per lesz az ügyből" - nyilatkozta a Baranya megyei online-nak Rabi Csaba ügyvezető igazgató.