Vágólapra másolva!
A Crvena zvezdánál tartott hatósági vizsgálat után a rendőrség pénteken letartóztatta Zoran Damjanovicot, a belgrádi labdarúgóklub főtitkárát.

A szerb állami televízió (RTS) értesülése szerint az együttes vasárnapi mérkőzése után - amikor is a szurkolói zavargásokban egy rendőr életveszélyesen megsérült - indított a klub ellen vizsgálatot a belügyminisztérium. A nyomozók bilincsben vezették el a szerb együttesnél január óta pozícióban lévő szakembert, aki korábban a szövetségben tevékenykedett.

A hétvégi Crvena zvezda-Hajduk Kula első osztályú bajnoki találkozó alatt a hazai drukkerek durván bántalmaztak egy rendőrt, miután felfigyeltek arra, hogy az videózza őket. A rendbontás nyomán őrizetbe vett három szurkoló egyike ellen a hatóságok gyilkossági kísérlet vádjával indítottak eljárást.