Vágólapra másolva!
A helyi sajtó értesüléseinek megfelelően Nedo Sanetti lett az olasz labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő Cagliari új vezetőedzője. Elődjét, Marco Giampaolót az együttes gyenge produkciója miatt állították fel a kispadról. A Cagliari jelenleg csak a 17. helyen áll a 20 csapatos Serie A-ban. Sonetti korábban már kétszer is dolgozott a gárdánál: először a 2001/02-es szezonban, majd a 2005/06-os idényben.

Valerij Gazzajev, a CSZKA Moszkva labdarúgócsapatának vezetőedzője két évvel meghosszabbította a jövő év végén lejáró szerződését. Helyi lapértesülések szerint azért született meg a megállapodás, mert a Lokomotiv Moszkva is meg akarta szerezni az 53 éves szakembert.

Gazzajev 2003-ban, 2005-ben és 2006-ban bajnokságot, 2005-ben pedig UEFA-kupát nyert a csapattal, fizetése évi 1,2 millió euró lesz.

x x x

Az ország U20-as válogatottjával világbajnok Hugo Tocalli válthatja Ricardo La Volpét az argentin élvonalbeli Velez Sarsfield labdarúgócsapatának kispadján.

Alvaro Balestrini klubelnök szerint jó megoldás lenne Tocalli szerződtetése, hiszen korábban már dolgozott az egyesületnél. A szakember két hete mondta le az ifjúsági válogatottak irányítását.

La Volpe a tavaly nyári, németországi világbajnokság után távozott a mexikói válogatott éléről, majd 88 napig irányította a Boca Juniors együttesét. Az év elején vette át a Velez csapatát, amely vasárnap éppen a Bocától kapott ki 4-0-ra és a 10. helyen áll a tabellán.

Az eddigi 16 forduló alatt ez volt a nyolcadik edzőváltás az argentin élvonalban.