Vágólapra másolva!
A házigazda Ausztria és Svájc az első, a tavalyi németországi labdarúgó-világbajnokságon ezüstérmes francia válogatott a pillanatnyi helyzet szerint a leggyengébb, negyedik kalapba kerül a 2008-as Európa-bajnokság csoportjainak sorsolásánál.

A kiemelés során a 2006-os vb- és a 2008-as Eb-selejtezőkön elért eredmények alapján rangsorolják a válogatottakat, a pontokat úgy számolják ki, hogy a szerzett pontokat elosztják a lejátszott meccsek számával.

A házigazda osztrák és svájci, illetve a címvédő görög együttes automatikusan az első kalapba került. Jelenleg Hollandia is elsőszámú kiemelt, ettől már csak Németország foszthatja meg. Ha a németek a kvalifikációs sorozat zárófordulójában nem veszítenek hazai pályán Wales ellen és a hollandok kikapnak Minszkben a fehéroroszoktól, akkor a két gárda helyet cserél.

Érdekesség, hogy ezúttal az a csapat jár jobban, amelyik nem az első kalapba kerül, hiszen a papírforma alapján itt találhatók a mezőny leggyengébb gárdái.

A Reuters brit hírügynökség szerint jelenleg így néznének ki a kalapok a kontinenstorna csoportjainak sorsolása előtt.
1. kalap: Ausztria, Svájc (mindkettő a házigazda jogán), Görögország (címvédő), Hollandia
2. kalap: Németország, Horvátország, Olaszország, Csehország
3. kalap: Anglia (még nem jutott ki), Portugália (még nem jutott ki), Svédország (még nem jutott ki), Románia
4. kalap: Lengyelország, Spanyolország, Törökország (még nem jutott ki), Franciaország

Az Eb csoportjait december 2-án sorsolják ki.