Vágólapra másolva!
Carlo Ancelotti, az AC Milan labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint az Arsenal játékosainak még túl kevés a tapasztalatuk ahhoz, hogy megnyerjék a Bajnokok Ligáját.

Az angol bajnokság listavezetője, amely a mostani idény 27 találkozóján még nem talált legyőzőre, meggyőző játékkal, két fordulóval a csoportküzdelmek vége előtt már kiharcolta a továbbjutást a legrangosabb európai kupasorozat nyolcaddöntőjébe.

Az AC Milan trénere azonban kétkedő az Ágyúsok további sikeres BL-szereplésével kapcsolatban.

"Az Arsenal eddig nagyon jól teljesített, de a valódi küzdelem csak tavasszal kezdődik" - mondta Ancelotti.

"Nagyon sok múlik majd azon, hogy tudják kezelni a játékosok a rájuk nehezedő nyomást és a folyamatos feszültséget. Ehhez pedig ennek a fiatal csapatnak nincs még elegendő meccsrutinja" - vélekedett a milánói csapattal már két BL-trófeát nyert szakember a La Gazzetta dello Sportnak.