Raúl: A Real mindenek előtt

A Real Madrid támadója valóságos élő legendának számít a klubnál, ennek ellenére az elmúlt években sok kritikát kapott, amelyekben volt némi igazság is, de ennek ellenére kihagyhatatlan maradt a csapatból. A válogatottban viszont tavaly november óta nem játszott, amiért eleinte még dicsérték a szövetségi kapitányt, de mostanában ismét visszakövetelik Raúlt a nemzeti csapatba.

- Az utóbbi időben sok olyan véleményt lehetett hallani, amelyek szerint már nem a régi...
- Ezzel sohasem foglalkoztam, pedig már 26 éves korom óta csak ezt hallom. Számomra elegendő, hogy a csapattársaim és még az ellenfeleim is tisztelnek, és ezt a tiszteletet az elmúlt 13 esztendő minden mérkőzésén és minden edzésén kiérdemeltem. Nagyon sokat követelek meg magamtól, és ennek köszönhetem, hogy még mindig ezen a szinten futballozom. Természetesem velem is előfordult, hogy rossz formában voltam, és ez egybeesett azzal az időszakkal, amikor a klub is gyengébben szerepelt, ami miatt fokozottan a középpontba kerültem.

- Nem aggódott, hogy tényleg leszálló ágban van a pályafutása?
- Bár megvoltak a hullámvölgyek, de sohasem gondoltam, hogy már nem leszek a régi. Az újságírók szerint ha gólt szerzek, akkor jól játszom, ha meg nem, akkor rossz formában vagyok, de ez nem ilyen egyszerű. A sérülésekkel mindig szerencsém volt, így aztán még sokáig folytathatom. Három-négy éve mást sem hallok, mint hogy vissza kellene vonulnom, miközben én még négy-öt évig játszani szeretnék. A visszavonulásomig még sok idő van hátra.

- Ha befejezi, az fizikai vagy pszichikai okok miatt lesz?
- Szerintem egy-egy súlyos sérülés kivételével sohasem a fizikai állapot kényszeríti a focistákat a visszavonulásra, hanem a mentális fáradtság. Sok játékos azért tud majd 40 éves koráig játszani, mert nem érez nagy felelősséget magán. Tény, hogy én nagyon fiatalon a középpontba kerültem, és a sok feszültség, illetve felelősség megtette a hatását, főleg, ha mindez nem megfelelő környezettel párosult. Az elmúlt években nagyon szenvedtem, mint mindenki, aki szereti a Real Madridot. Lehet, hogy sokan másként gondolták, de én igyekeztem mindent megtenni, hogy változtassak a helyzeten, ám az eredmények így sem javultak, és volt, hogy minden egyes mérkőzés tortúra volt a számomra.

- Nem gondolja, hogy ha egy olyan formátumú focista, mint ön, nem szerepel a válogatottban, akkor annak véglegesnek kellene lennie? Nem lenne szerencsésebb, ha lemondaná a válogatottságot, mint hogy minden kerethirdetésnél önről beszéljenek?
- Ez a szövetségi kapitány döntése, én ma is ugyanolyan szívesen játszanék a nemzeti tizenegyben, mint korábban. Nem beszéltem hosszabban a szakvezetővel arról, hogy miért nem hív meg. Nem hiszem, hogy őrségváltásról lenne szó. Minden egyes kerethirdetéskor kíváncsian várom, hogy benne lesz-e a nevem a meghívottak között. Szeretnék visszatérni a válogatottba, főleg, hogy közeleg az Európa-bajnokság. Ha a klubomban jól játszom, akkor remélhetőleg szóba kerülhetek a nemzeti csapatnál.

- Bátor ember az az edző, aki önt a kispadra ülteti...
- Én nem így gondolom, és nem is nagyon értem ezeket a véleményeket. Egyetlen edző sem fog szerepeltetni csak a nevem miatt. Ha eljön az ideje, akkor a tréner majd elmondja, hogy rám csak csereként számít - de itt még nem tartunk. Ha betesznek a kezdők közé, akkor ott játszom, és ha szükséges, akkor a kispadról buzdítom a csapatot, mint ahogyan most is mindig teszem a lecserélésem után.

A klasszikus gólöröm

- Mit gondol, a Barcelona jelenlegi helyzete hasonlít a Real Madrid "galaktikus" korszakára?
- Nyilvánvaló, hogy a Barca számára már nem olyan egyszerű szépen játszani, mint két-három évvel ezelőtt. Az ellenfelek jobban ismerik őket, és könnyebben meg tudják akadályozni a katalánokat a csillogásban. Néha úgy érzem, hogy a mérkőzések közben nem koncentrálnak maximálisan. A bajnokság és a Bajnokok Ligája megnyerése után nehezebb új ambíciót találni, és ez minden sikeres gárda számára problémát jelent.

- Gyermekként az Atlético Madridban játszott. Ön szerint jó döntés volt Fernando Torrestől, hogy otthagyta nevelőegyesületét?
- Erről neki kellett határoznia, de azt hiszem, hogy a váltás jót tesz neki. Az a felelősség, amit az Atléticónál rendkívül fiatalon a vállára helyeztek, sokszor ártott neki, és az volt az érzésem, hogy a csapat helyett szinte kizárólag tőle várták, hogy megnyerje a meccseket.

Raúl Top 10

- Ön is volt hasonló helyzetben, és a maradás mellett döntött.
- Az én szituációm azért különbözött Torresétől. Ugyan tőlem is sokat vártak 17 esztendősen, de olyan csapattársaim voltak, mint Fernando Hierro, Manuel Sanchís vagy Fernando Redondo. Én 25 esztendősen lettem csapatkapitány, míg Torres már 20 évesen. Nem akarok senkit sem megbántani az Atléticótól, de ő kilógott a csapatból, és bár minden tőle telhetőt megtett a klub érdekében, a helyzet nem volt valami szerencsés a számára. Úgy gondolom, hogy Liverpoolban sokkal nyugodtabb, hiszen rutinos csapattársak veszik körül, és csak a játékra kell koncentrálnia.

- Ön sohasem volt kíváncsi arra, hogy milyen lehet más bajnokságban játszani?
- Természetesen szívesen kipróbáltam volna magam külföldön, és elismerem, hogy elsősorban az angol Premier League vonzott. De az én értékrendemben mindig a Real Madrid volt az első, és a klubtól olyan sok mindent kaptam, amit nem lehet sikerekben vagy aranyérmekben mérni.

Forrás: Público