Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) nyilvánosságra hozta annak a 30 játékosnak a nevét, aki jelölt az év legjobbja szavazáson.

A tavaly győztes Fabio Cannavaro ezúttal is ott van a listán, amelyen rajta kívül még további négy olasz futballista kapott helyet. Angliát és Franciaországot egyformán négy játékos képviseli.

Az utóbbi időben mutatott gyenge formája ellenére a díjat 2004-ben és 2005-ben elnyert Ronaldinho is helyet kapott a legjobb 30 között.

S hogy kik a nagy hiányzók? Az olasz sajtó természetesen elégedett azzal, hogy öt olasz játékos is benne van a top 30-ban, ám - például a gazzetta.it - igencsak hiányolja Francesco Tottit és Zlatan Ibrahimovicot, a Roma-játékmester ugye európai Aranycipőt nyert az előző szezonban, míg az Inter svéd gólvágója élete formájában játszik, jelenleg is vezeti a Serie A góllövőlistáját...

Az ünnepélyes eredményhirdetést december 17-én, a Zürichben sorra kerülő FIFA-gála keretében tartják. A legjobb három labdarúgó nevét - sorrend nélkül - várhatóan december elején hozzák nyilvánosságra.

A FIFA év játékosa-díjra jelöltek listája:
Gianluigi Buffon (olasz, Juventus), Fabio Cannavaro (olasz, Real Madrid), Petr Cech (cseh, Chelsea), Cristiano Ronaldo (portugál, Manchester United), Deco (portugál, FC Barcelona), Didier Drogba (elefántcsontparti, Chelsea), Michael Essien (ghánai, Chelsea), Samuel Eto'o (kameruni, FC Barcelona), Gennaro Gattuso (olasz, AC Milan), Steven Gerrard (angol, FC Liverpool), Thierry Henry (francia, FC Barcelona), Juninho (brazil, Olympique Lyon), Kaká (brazil, AC Milan), Miroslav Klose (német, Bayern München), Philipp Lahm (német, Bayern München), Frank Lampard (angol, Chelsea), Rafael Márquez (mexikói, FC Barcelona), Lionel Messi (argentin, FC Barcelona), Alessandro Nesta (olasz, AC Milan), Andrea Pirlo (olasz, AC Milan), Franck Ribery (francia, Bayern München), Juan Román Riquelme (argentin, Villarreal), Ronaldinho (brazil, FC Barcelona), Wayne Rooney (angol, Manchester United), John Terry (angol, Chelsea), Carlos Tévez (argentin, Manchester United), Lilian Thuram (francia, FC Barcelona), Fernando Torres (spanyol, FC Liverpool), Ruud van Nistelrooy (holland, Real Madrid), Patrick Vieira (francia, Internazionale).

A jelöltekre klubedzők, szövetségi kapitányok, illetve a profi játékosok nemzetközi szakszervezetének (FIFPro) képviselői szavaznak.