Vágólapra másolva!
Megállapodott egymással a Chelsea labdarúgócsapata és az Ajax Amsterdam, így a hollandok vezetőedzője távozhat az angol klubhoz, amennyiben sikerül megegyeznie a szigetországiakkal.

"Múlt héten a tréner azt kérte, hogy tárgyalhasson a Chelsea-vel, miután az angolok megkeresték személyesen. Egy belső beszélgetés után erre engedélyt kapott" - olvasható az Ajax közleményében, melynek értelmében már csak azon múlik a korábban az MTK-nál is tevékenykedő tréner sorsa, hogy ő is meg tud-e egyezni a londoni klubbal.

A Chelsea másodedzőként számítana a holland szakemberre, azaz Avram Grant segítője lenne. A Kékek újjá szeretnék építeni a szakmai stábot José Mourinho lemondása után.

Forrás: EPA

A holland mesternek nem sok öröme lehetett ebben a szezonban az Ajaxnál, mert a csapat a BL-ből és az UEFA-kupából is kiesett

Az MTK-val bajnoki ezüstérmes és Magyar Kupa-győztes 52 éves Henk ten Cate az FC Barcelonánál Bajnokok Ligáját nyert Frank Rijkaard segítőjeként, majd tavaly nyáron lett az Ajax vezetőedzője, kontraktusa a jelenlegi szezon végéig szól.