Vágólapra másolva!
A Real Madrid sportigazgatója szerint a spanyol királyi gárda nem engedheti el ingyen Ronaldót, akit az AC Milan örömmel üdvözölne labdarúgói sorában - ha nem kell érte fizetnie.

A "realista" álláspontot Pedrag Mijatovic erősítette meg a klub honlapján és a Real televíziós csatornáján hétfőn anélkül, hogy bármi előrehaladásról tudott vagy akart volna számot adni a brazil világbajnok Olaszországba szerződésének ügyében.

A napok óta tartó megbeszéléseket érintve csupán annyit mondott, hogy van "néhány ajánlat" a brazil támadóért, majd hozzátette: "Meglátjuk, mire jutunk a téli átigazolási időszak lezárásáig még hátralévő napokban."

A sportigazgató kitért rá, hogy az elmúlt nyáron vitték volna Ronaldót, ám a madridi sportvezetés a vezetőedzővel közösen úgy döntött, hogy nem engedik el a játékost.

A szintén távozni akaró olasz Antonio Cassanóról annyit közölt, hogy olyan futballistáról van szó, akivel "gondjaink vannak, akadt jó néhány olyan ügye, amely nem tetszett nekünk". Ezt azzal egészítette ki, hogy olyan megoldást keresnek, amely Cassanónak is és a klubnak is jó.

Forrás: EPA

Pénzért eladnák a brazil gólzsákot

A nemrég Amerikába, a Los Angeles Galaxyhoz aláírt, s azóta az olasz vezetőedző, Fabio Capello által nem foglalkoztatott angol sztárról, David Beckhamről pedig a következőket mondta: "Világos, hogy a Reallal kötött szerződéséből még hat hónap hátra van, ezt velünk kell, hogy töltse, az pedig, hogy a csapatból kikerült, az edzőnek a döntése."