Vágólapra másolva!

Újabb ecuadori labdarúgó halt meg meccs közben

Két héten belül a második ecuadori labdarúgó veszítette életét futballmeccs közben. A 31 éves Manuel Aldaz vasárnap hunyt el és kedden már el is temették Totorasban - jelentette a spanyol hírügynökség.

A beszámoló szerint a játékos csapatának, a Cachorrosnak a helyi River Plate elleni mérkőzése 40. percében esett össze, halálát a boncolási jegyzőkönyv alapján légzési zavarokat követő fulladás okozta. Helyi források megemlítik, hogy Aldaz, aki autófestőként dolgozott, nem sokkal végzete előtt arról beszélt szüleinek, hogy számára "dicsőség lenne a futballpályán meghalni".

Előtte, szeptember 2-án a 21 éves Jairo Nazareno veszítette életét úgy, hogy mérkőzése 20. percében szívinfarktust kapott. A harmadosztályú Riobamba támadója még gólpasszt adott, majd arra panaszkodott, hogy fáj a mellkasa és zsibbad a karja. Azonnal kórházba szállították, ahol az orvosok minden igyekezete ellenére meghalt.