Vágólapra másolva!
Hétfőtől nem Lengyel Ferenc irányítja a labdarúgó Soproni Ligában szereplő Paksi FC felkészülését: a szakvezető a saját magának szabott ultimátumba bukott bele, miután csapata szombaton nem tudott három pontot szerezni Sopronban, így távoznia kellett. A klubvezetés vasárnap délelőtt hozta meg a döntést, az új edzőt a menedzsmenttől kapott információk szerint kedden nevezik meg.

Lengyel Ferenc három és fél évig volt a Paksi FC - korábban Paksi SE - vezetőedzője, a csapat vele jutott fel az első osztályba, és vele is harcolta ki a bennmaradást a 2006/2007-es idényben. A jelenlegi szezonban azonban a nyári erősítések ellenére sem ment a játék, az első öt körben pontot sem szerzett a PFC, amely később is csak az egy félidőt kilenc emberrel végigjátszó Nyíregyházát és a sereghajtó Tatabányát tudta megverni.

A két héttel ezelőtti, REAC elleni hazai vereség (0-2) már előrevetítette, hogy a szakvezetőnek nem lesz könnyű teljesítenie vállalását, mely arról szólt, hogy előbb két meccsen hat, majd újabb két találkozón három pontot szerez csapata. A szombati, soproni 1-1-gyel elmúlt négy fordulóra összesen tervezett kilenc pont helyett csak hét jött össze. Lengyel a mérkőzés után nem mondott le, de jelezte, tudomásul veszi, hogy sorsa a klub vezetőinek kezében van.

Az elöljárók vasárnap kora délutánra döntöttek: új edző kap lehetőséget arra, hogy kirángassa a gödörből a Paksi FC szekerét. Több jelöltről is hallani lehetett az utóbbi hetekben, köztük van Gellei Imre, Nagy László és Tornyi Barnabás is, ám csak keddre lesz biztos, hogy ki ülhet le az atomvárosiak kispadjára.