Vágólapra másolva!
Elkezdték bontani a Bozsik-stadion vaskerítését, amely a nézőteret és a pályát elválasztotta egymástól. A Budapest Honvéd vezetősége - az MLSZ-szel együtt - úgy döntött, a fémszerkezet pótlására sövényt telepít majd. A változásról, a csapat eddigi szerepléséről George F. Hemingwayt, a klub tulajdonosát faggatta az [origo].

"Azt, hogy megszabadulunk a kerítéstől, a szurkolóknak köszönhetjük, mert példamutató magatartásuknak köszönhetően meg tudtuk győzni a Magyar Labdarúgó Szövetséget arról, hogy nincs szükség erre" - mondta az [origo] kamerájának George F. Hemingway, aki elárulta, amikor először megpillantotta a vasszerkezetet, őt bizony a Los Angeles-i állatkertre emlékeztette.

"Kerítés azoknak kell, akik nem tudnak emberi módon viselkedni, Kispesten ilyen nincs. Bízunk a szurkolókban és a józanságban, abban, hogy senki sem akarja tönkretenni a Honvédot. A szurkolók önmaguk nem engednék, hogy valaki olyat tegyen, ami a klubot sújtja."


"Az utánpótlásunkkal még nem értünk el oda, ahova kellene, vannak hiányosságok, az utánpótlásbázist meg kell teremteni. De elkezdtük, s napi szinten foglalkozunk vele" - jegyezte meg Hemingway.

Az üzletember elmondta, elégedett az eddigi eredményekkel és Supka Attila vezetőedzővel. "Nem szólok bele a munkájába, ha ezt tenném, a csapat nem állna ott, ahol jelenleg. Ha én vezényelném az edzéseket, a kiesés ellen küzdenénk. Célunk az első négy hely valamelyikének a megszerzése, illetve a nemzetközi szereplés kiharcolása."