Vágólapra másolva!
Anglia, Macedónia és Lengyelország lesz a magyar futsalválogatott ellenfele a jövő februári világbajnoki selejtezőtornán, derült ki a nyoni sorsoláson. Az eseményt Magyarország rendezi.

Európában összesen tíz csoportban zajlanak a kvalifikációs küzdelmek, a győztesek bekerülnek a rájátszásba, ahol egy másik csoportelsővel kell oda-visszavágós párharcot vívni, és ennek a továbbjutója vehet részt jövő ősszel a brazíliai nyolcas döntőben.

Kozma Mihály, a magyar együttes szövetségi kapitánya a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) hivatalos honlapján elégedetten nyilatkozott csapata sorsolásáról és azt mondta, várhatóan Lengyelországgal kell majd a magyaroknak komoly versenyt vívni a továbbjutásért.

A magyar válogatott korábbi eredményei alapján az első kalapba került a sorsolás során.