Vágólapra másolva!
A Real Madridtól a spanyol királyi gárda bajnoki címe dacára a nyáron elküldött Fabio Capello azt mondta, örömmel irányítana egy nemzeti futballválogatottat.

Az olasz szakember, aki jelenleg az állami televízió szakkommentátora, úgy fogalmazott, hogy edzői karrierjét a madridi klubnál szerette volna lezárni, de ott nem kellett, így nem lenne ellenére, ha valamelyik válogatottnál dolgozhatna szövetségi kapitányként.

"Szabad emberként ismét azt tehetem, amihez kedvem van. Hogy mi lesz később, nem tudom, csak azt, hogy jelenleg televíziós vagyok" - nyilatkozta Capello a milánói La Gazzetta dello Sportnak. Elárulta, hogy már több ajánlatot is kapott edzősködésre, de nem fedte fel, hogy pontosan honnan, csak annyit mondott, hogy nem Olaszországból, hanem külföldről érkeztek a "nagyon jó megkeresések".

A kérdésre, hogy minek örülne a leginkább, Capello azt válaszolta, szívesen trenírozna egy magasan jegyzett nemzeti együttest.

"Hogy Anglia vagy Spanyolország válogatottjára gondolok-e? Esetleg igen, hiszen kiváló csapat mind a kettő. Itália válogatottja azonban nem jöhet szóba, hiszen a jelenlegi szakvezetője jó is, fiatal is, hagyjuk őt békében dolgozni" - tette egyértelművé ugyanakkor, hogy nem pályázik Roberto Donadoni helyére.