Vágólapra másolva!
Tornyi Barnabás lett a Kazincbarcika és az Eger labdarúgócsapatának szakmai igazgatója. Erről a szakember tájékoztatta a távirati irodát, jelezve, hogy egy plusz egyéves megállapodást kötött a két együttes tulajdonosával, Keller Józseffel.

"Egerben 180, Kazincbarcikán 170 gyerekkel kell majd foglalkoznom, plusz a közvetlen utánpótlással és a két felnőtt csapattal. Csináltam már hasonlót az Egyesült Államokban, ennek a mostani feladatnak, amelyet testhez állónak érzek, az adja a varázsát, hogy két helyszínen zajlik majd a munka" - mondta Tornyi, aki egyben tulajdonosi tanácsadóként is tevékenykedik majd.

A Kazincbarcika a második vonalban szerepel, az Eger pedig most jutott fel az NB III-ba. Tornyi legutóbb Tatabányán volt vezetőedző, s a csapat, amelyet márciusban vett át, kiharcolta a bennmaradást az élvonalban.