Vágólapra másolva!
Könnyen lehet, hogy az RCD Espanyol csatárának, Raúl Tamudónak a nevét sokan csak a hét végi spanyol forduló után hallották először, pedig a 29 esztendős játékos már évek óta az egyik legkiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtó támadó a Primera Divisiónban: a 2006-2007-es pontvadászat például már sorozatban a nyolcadik a számára, amikor legalább tíz gólt ért el. Itt megnézheti az Espanyol-drukkerek bálványának egyik parádés gólját is!

Az RCD Espanyol saját nevelésű labdarúgója sohasem tartozott a nagy sztárok közé, részben annak is köszönhetően, hogy klubja az elmúlt időszakban rendre a középmezőnyben, vagy még annál is rosszabb helyen végzett a Primera Divisiónban.

A barcelonai kék-fehérekkel Tamudo ugyan két Spanyol Kupát is nyert (2000-ben és 2006-ban), és kilencszer a válogatottban is pályára lépett, de ennél több sikert nem ért el, ráadásul az idei UEFA-kupa-menetelésben sem vállalt főszerepet, hiszen a nemzetközi porondon inkább Waltert Pandiani kapott játéklehetőséget - aki meg is szerezte a gólkirályi címet a sorozatban. Tamudo az UEFA-kupában csak hét mérkőzésen játszott, és két gólt ért el. A bajnokságban viszont ő volt rendszerint kezdő, és Pandiani a csere, nem véletlenül: Tamudo ugyanis 30 bajnokin 14 alkalommal volt eredményes.

A góllövőlistán ezzel ugyan csak a hetedik helyet foglalja el, ám olyan teljesítménnyel büszkélkedhet, amivel a spanyol élvonalban rajta kívül senki sem, sőt, az európai topligákban is csak ketten tudtak hasonlót produkálni: Tamudónak ez sorozatban már a nyolcadik idénye, amikor legalább tíz alkalommal eredményes!

Az 1977-es születésű labdarúgó ugyan már az 1996-97-es szezonban bemutatkozott a Primerában, de ezt követően előbb a Deportivo Alavésnek, majd a Lleidának adták kölcsön, és az 1998-99-es pontvadászat volt az első, amelyet végig az élvonalban töltött. Akkor még "csak" nyolc találatig jutott, de a következő szezonban már tíz gólt ért el, és az Espanyol-drukkerek azóta minden egyes bajnokságban biztosak lehettek benne, hogy első számú kedvencük legalább hasonló mennyiségű találatot szállít.

A legjobb szezonja a 2003-2004-es volt, amikor 19 alkalommal volt eredményes, és bár háromszor is "mindössze" tíz gólt ért el, ezzel együtt tény: egymás után nyolc idényben kétszámjegyű találatot szerzett.

Márpedig Spanyolországban jelenleg senki nem rendelkezik hasonló szériával, igaz, a múltban volt rá példa. A Real Madrid klasszisa, Raúl például 1995 és 2004 között nem nyolc, hanem kilenc idényen keresztül hajtott végre hasonló bravúrt, a legutóbbi három pontvadászatban azonban egyszer sem érte el a tízes határt. A barcelonai Samuel Eto'ónak ez sorozatban az ötödik idénye, amelyben legalább tíz gólt ért el, vagyis még három hasonlóan jó pontvadászattal "utolérheti" Tamudót, a valenciai David Villának pedig még négy jól sikerült szezonra van szüksége - másnak azonban belátható időn belül nincs erre esélye Spanyolországban.

Ilyet azért kevesen tudnak: rendkívül pimasz Tamudo-gól a Király-kupa 2000-es kiírásából

Sőt, Tamudo teljesítménye nem csak Spanyolországban, hanem a többi topligában is szinte egyedülállónak számít, hiszen csak két olyan focistát találtunk, aki már legalább nyolc esztendeje ugyanilyen egyenletesen termeli a gólokat. Mielőtt őket megneveznénk, mindenképpen tegyünk említést a portugál Pauletáról is, aki csak egyetlen gyengébb szezon miatt nem fért be ebbe a kategóriába: a Paris-SG csillaga az 1999-2000-es idényben "mindössze" nyolcszor volt eredményes az RC Deportivo színeiben, azóta viszont hét szezonon keresztül tíz felett termelt, sőt, ezt megelőzően is volt két szezonja, amikor legalább tíz gólt szerzett.

Az Arsenal FC francia támadója, Thierry Henry viszont még a mostani, gyengének minősített idényében is tíz találatot ért el a Premier League-ben, és így sorozatban nyolcadik alkalommal lendült a bűvös határ fölé. A gall csatár sorozata Tamudóhoz hasonlóan 1999 óta tart, azzal a különbséggel, hogy ő ugyanezen időszak alatt ötször nem csak hogy tíz, hanem 20 felett termelt, sőt, egyszer 30 gólig jutott.

Akad azonban egy támadó, aki még Henry teljesítményét is felülmúlja, hiszen nem nyolc, hanem kilenc idény óta mondhatja el magáról, hogy legalább tízszer eredményes valamelyik topligában.

A Bayern München holland focistájáról, Roy Makaayról van szó, aki az 1998-99-es pontvadászatban még a CD Tenerife színeiben ért el 14 gólt, a következő négy szezonban az RC Deportivóban, majd az ezt követő négy idényben a Bayern Münchennel vágott legalább tíz találatot - jobban mondva 12-t, mert a legrosszabb pontvadászatban is legalább egy tucatszor talált be.