Vágólapra másolva!
Claudio Ranierit nevezték ki az élvonalba visszajutott Juventus labdarúgócsapatának vezetőedzőjévé. Ezt hétfőn kora este jelentette be a klub a sajtó képviselőinek. Ranieri három évre szóló szerződést írt alá, és július 1-jén kezdi meg a munkát.

"Meggyőződésünk, hogy a Juventus céljait és hagyományait is figyelembe véve ez a legjobb választás, amit meghozhattunk. Claudio Ranierivel megnyílt az út, hogy komoly célkitűzéseinket megvalósítsuk" - áll a klub közleményében.

Az 55 éves tréner Didier Deschamps helyét veszi át, aki visszajuttatta a gárdát a Serie A-ba, miután tavaly nyáron, a bundabotrányban játszott szerepe miatt száműzték a második vonalba.

"Ez egy csodálatos, ám kétségtelenül nehéz feladat, ami felvillanyoz. Szeretem az ilyen kihívásokat és biztos vagyok benne, hogy a csapattal megfelelünk majd az elvárásoknak. A szurkolók büszkék lesznek majd arra, amit a következő szezonban az olasz bajnokságban és később a nemzetközi porondon produkálunk" - mondta Ranieri.

A Juventus új trénere idén februártól az FC Parmánál dolgozott és irányításával a csapat kiharcolta a bennmaradást az élvonalban. Korábban többek között a spanyol Valenciát, illetve 2000 és 2004 között az angol Chelsea-t vezette.