Vágólapra másolva!
Két háromszoros győztes csap össze egymással a labdarúgó német kupa szombaton 20 órakor kezdődő, berlini döntőjében: a bajnok VfB Stuttgart története első duplázása készül, az 1. FC Nürnberg pedig 45 év után szeretné ismét elhódítani a trófeát.

A meccs külön érdekessége, hogy a Bundesligában hatodik helyen zárt frankföldi gárda az egyetlen, amely kétszer is le tudta győzni a svábokat ebben az idényben: az első fordulóban 3-0-ra nyert vendégként, majd a tavaszi szezon nyitókörében, hazai pályán is diadalmaskodott, mégpedig 4-1-re. Akkor még bizonyára kevesen gondolták, hogy végül a Stuttgart lesz a bajnok.

"Nem hiszem, hogy ez előnyt jelentene a számunkra, sőt! A stuttgartiak számára bizonyára figyelmeztető volt a két kudarc, bennünket pedig akár elbizakodottá is tehet" - mondta Hans Meyer, a Nürnberg vezetőedzője.

"Máshogyan fogunk játszani, mint a két ominózus mérkőzésen - jelentette ki Armin Veh, a rivális trénere. - A motivációval nincs gond, hiszen a sorozat kezdetétől el akartunk jutni a döntőig és természetesen meg is akarjuk nyerni azt."

A nemzetközi kupaszereplés szempontjából nincs tétje a finálénak, hiszen a következő szezonban a Stuttgart a Bajnokok Ligájában indul, így a Nürnberg már UEFA-kupa-résztvevő.