Vágólapra másolva!
Újra a kezdőcsapatban kapott helyet Gera Zoltán, sőt a magyar játékos végigjátszotta a Wolverhampton Wanderers elleni idegenbeli találkozót. A rangadót a hazai együttes nyerte meg egy hajrában rúgott góllal.

"Sajnos elszúrtuk, a játék képe alapján nyernünk kellett volna" - mondta Gera. "Sok nagy helyzetünk volt, már jóval korábban el kellett volna döntenünk a mérkőzést. Sajnos nem tettük, és egy hajrában kapott góllal a hazaiak nyertek. Úgy érzem, nem ment rosszul a játék, sokat dolgoztam, és élveztem, hogy ismét végigjátszottam a mérkőzést. Volt egy gólpasszt érő átadásom Camarának, aki egyedül vihette a kapusra a labdát, sajnos ezúttal ő sem tudott betalálni.

Nagyon fontos meccs volt ez, győzelmével a Wolverhampton megelőzött bennünket a tabellán. A botlás nem csak a játék képe miatt keserít el, hanem azért is, mert érzésem szerint egyértelműen jobb csapat a miénk. Menni kell tovább, szerdán mindenképpen le kell győznünk a Crystal Palace-t."