Vágólapra másolva!
A Bayern München korábbi bosnyák válogatott labdarúgója, Hasan Salihamidzic nyártól a Juventus csapatában folytatja pályafutását.

"Nagyon örülök az új kihívásnak, rendkívül kedvező ajánlatot kaptam Torinóból" - mondta a 30 éves futballista, aki 2001-ben lemondta a szereplést hazája nemzeti együttesében.

A játékos 1991-ben a háború elől menekült Németországba, Hamburban élő rokonainál lakott és a Hamburger SV együttesében játszott. Innen igazolt 1998-ban a Bayernhez.

Salihamidzic a pálya mindkét oldalán, egyszersmind védőként és középpályásként is bevethető, csupaszív játéka miatt a szurkolók kedvence volt. Rendkívüli munkabírását korábbi csapattársa, Stefan Effenberg így jellemezte: "Ez a srác minden éjjel úgy alszik, hogy konnektorba dugja az ujját, azért van ennyi energiája."

A háromgyermekes édesapa a Bayernnel egyszer nyert Bajnokok Ligáját és Világkupát, hatszor volt német bajnok és négyszer kupagyőztes. Salihamidzic szerződése a szezon végén lejár, így a torinóiaknak nem kell átigazolási díjat fizetniük érte.