Vágólapra másolva!
Grosics Gyula, az Aranycsapat legendás labdarúgója a hét végén elhagyta a Szent János Kórházat.

"Ha az eredmények nem is olyan jók, mint ahogyan szeretném, azért nem rosszak" - nyilatkozta a magyar szövetség hivatalos honlapjának a 81. születésnapját február 4-én ünneplő korábbi kiváló kapus. "Vannak még bizonyos vérkeringési problémáim, de az orvosok szerint ez a korral jár, nincs mit tenni. A lényeg, hogy jobban vagyok, mint voltam néhány napja."

Grosics január 3-án éjszaka agyérgörcsöt kapott, rosszul lett, másnap reggel kórházba kellett szállítani. Elmondása szerint most azt mérlegeli, pihenjen-e a következő hetekben, vagy eleget tegyen azoknak a meghívásoknak, amelyeket kapott. Két előadást is kellene tartania a következő hetekben - Siófokon és Szegeden is várnak rá -, illetve invitálták az UEFA január végi közgyűlésére is.

Ezenkívül egy korábbi rivális születésnapjára is hivatalos: a nagy ellenfél, 1954-ben a világbajnoki címet a magyarok előtt megszerző német válogatott egyik játékosa, Horst Eckel február 6-án ünnepli 75. születésnapját, s az eseményre Grosics Gyulát és Buzánszky Jenőt is meghívták.