Vágólapra másolva!
A magyar A válogatott idén összesen 13 mérkőzésen lép pályára, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) 2,5 millió eurós támogatást kap az európai futballszervezettől (UEFA) az új edzőközpont kialakítására - többek között ezekről a témákról esett szó az MLSZ évindító stábértekezletén.

Az MLSZ tájékoztatása szerint Várhidi Péter szövetségi kapitány együttese nyolc Európa-bajnoki selejtezőn és öt barátságos találkozón lép pályára. A nyitányt február 6-án és 7-én az a ciprusi négyes torna jelenti, amelyen a magyar együttes a házigazdák ellen játszik, majd ennek a találkozónak az eredményétől függően másnap Bulgária vagy Lettország lesz az ellenfél.

"A múlt héten véglegesen eldőlt, hogy az UEFA 2,5 millió euróval támogatja a magyar szövetség új, minden igényt kielégítő edzőközpontjának kialakítását. Már rendelkezésünkre áll a főváros közelében az építkezésre kiszemelt terület, ahol a pályák és korszerű kiszolgáló létesítmények mellett szálloda is várja majd az edzőtáborozó válogatottakat" - jelentette be Kisteleki István MLSZ-elnök az összejövetelen, amelyen részt vett valamennyi olyan szakember (edzők, orvosok, gyúrók), akik közreműködnek az idei feladatok megoldásában.

A szövetség irányítója hangsúlyozta, már ebben az esztendőben minden eddiginél nagyobb hangsúlyt fektetnek a tudományos háttér megteremtésére. Ennek jegyében az angliai székhelyű Prozone közreműködésének köszönhetően egy-két órával a válogatott találkozók után a szakvezetők rendelkezésére áll majd egy világszínvonalú, több kamerával készült felmérés a játékosok teljesítményéről.

Az U19-es válogatott május 14. és 19. közötti, Írországban sorra kerülő úgynevezett elitkörben Németország, Bulgária és Írország együttese ellen szeretné kiharcolni az Eb-döntőt érő elsőséget. A fontos esemény előtt minden szükséges támogatást megkapnak a korosztály legjobbjai, akik április végéig összesen öt alkalommal szerepelnek előkészületi találkozókon Horvátország (kétszer), Románia, Szlovákia és valószínűleg Szerbia együttese ellen.

A magyar válogatott 2007-es programja:
február 6., Ciprus: Ciprus - Magyarország, barátságos
február 7., Ciprus: Magyarország - Bulgária vagy Lettország, barátságos
március 24., Podgorica: Montenegró - Magyarország, barátságos
március 28., később kijelölendő helyszín: Magyarország - Moldova, Eb-selejtező
június 2., később kijelölendő helyszín: Görögország - Magyarország, Eb-selejtező
június 6., Oslo: Norvégia - Magyarország, Eb-selejtező
augusztus 22., később kijelölendő helyszín: tárgyalás alatt
szeptember 8., később kijelölendő helyszín: Magyarország - Bosznia-Hercegovina, Eb-selejtező
szeptember 12., Isztambul: Törökország - Magyarország, Eb-selejtező
október 13., később kijelölendő helyszín: Magyarország - Málta, Eb-selejtező
október 17., később kijelölendő helyszín: tárgyalás alatt
november 17., Chisinau: Moldova - Magyarország, Eb-selejtező
november 21., később kijelölendő helyszín: Magyarország - Görögország, Eb-selejtező.