Vágólapra másolva!

Hős az ismeretlenségből

Optimális esetben egy csapat edzője jól ismeri klubja futballistáit, de előfordulhat olyan eset, amikor tréner nincsen teljesen tisztában azzal, hogy ki is ül a kispadon.

A magyar labdarúgás szerelmesei jól emlékezhetnek arra az esetre, amikor a kilencvenes években a Békéscsaba akkori edzője, Pásztor József egy televíziós mérkőzésen a második félidőben pályára küldte frissen igazolt román játékosát, majd a riporter azon kérdésére, hogy ki is állt be, csak annyit mondott: "A nevét nem tudom, de posztra igazoltuk."

Valami hasonló eset fordult elő a belga pontvadászatban a La Louviere együttesénél, amely az előző szezon első tíz fordulójában egyetlen győzelmet sem szerzett, így aztán a 11. játéknapon már új mester ült a kispadon az egykori válogatott kapus, Gilbert Bodart személyében. A Lierse SK elleni hazai találkozón a csapat ugyan jól küzdött, de a gólszerzés sehogyan sem jött össze, és Bodart két cseréjét már kihasználta, amikor negyedórával a lefújás előtt kétségbeesésében megkérdezte asszisztensét, van-e még csatár a kispadon.

A pályaedző a pad szélén üldögélő alacsony fiúra bökött, akit Bodart egyáltalán nem ismert, ám más választása nem volt, így azt mondta nki: "Húzd fel a cipőd, becseréllek, de gólt kell szerezned." Az apró termetű futballista pedig betartotta az utasítást, hiszen szinte első labdaérintésével betalált, és ezzel megszerezte a győzelmet a La Louviere-nek. A hős nem volt más, mint a 19 esztendős Alexandre Potier, aki nem csodálkozott azon, hogy a mester nem ismerte.

"Nem csoda, hogy a tréner nem tudta, ki vagyok. Még sohasem edzettem a felnőttcsapattal, az utánpótlás-együttesben is csak egyszer szerepeltem, csak a sérülések miatt kerültem a kispadra. És most én szereztem az első győzelmünket jelentő találatot. Hihetetlen" - mondta a focista, aki azonban bebizonyította, hogy nem csak egy meccsre szólt a hírneve: a következő fordulóban ugyanis a St. Trond ellen megint csereként állt be, és ismét gólt szerzett.