Vágólapra másolva!
Miután a West Bromwich Albion szinte az összes csatárát eladta, illetve a rendelkezésre álló támadók közül többen sérüléssel bajlódnak, Gera Zoltán immáron két mérkőzés óta kénytelen csatárt játszani. Mind Bryan Robson, mind Gera Zoltán kényszermegoldásnak tartja ezt, és mindketten szabadulnának a nem túl szerencsés szituációból. Robson is elismeri, hogy Gera csatársorba tolásával teljesen szétesik a csapat játéka, gyakorlatilag nincs kreatív középpályása, aki alakítaná a támadásokat, ám egyelőre a menedzser minden erősítési terve csődöt mondott.

Az Arsenal előbb egy Theo Walcott kölcsönadására irányuló kérésre mondott nemet, majd most másik tinisztárját, az olasz Arturo Lupolit nem engedte el Birminghamba. (Érdekesség, hogy Lupoli a Derby County gárdájához viszont elmehet kölcsönbe.) Robson hiába kacérkodott a manchesteri Giuseppe Rossi megszerzésével, akit meg Alex Fergusson nem adott. Jelenleg a Fulham 32 éves támadóját, Tomasz Radzinskit környékezi a birminghami klub, de egyelőre megjósolhatatlan, hogy milyen sikerrel. Csatár viszont mindenképpen kellene - mindezt megerősítette Gera Zoltán is.

"Az eddigi három meccsünkön összesen három gólt szereztünk, és elég vérszegény a támadójátékunk. Ki nem kaptunk ugyan, de a Cardiff és a Southampton elleni meccseinket is megnyerhettük volna, ha jobb a támadójátékunk. Kicsit vékonyak vagyunk elöl, hiányzik egy vérbeli csatár. Remélem, mielőbb sikerül igazolnunk valakit."

Érdekesség, hogy mindeközben a tavaly még a West Bromwich színeiben játszó Nwankwo Kanu a Portsmouth csapatával tárgyal. A nigériai sztárt az idősebb labdarúgók iránt mindig is bizalmat tápláló Harry Redknapp invitálja a Premier League-be.