Vágólapra másolva!
Sorozatunk tegnapi történetében a Leeds United egyik Manchester-gyűlölő fanatikusának különös rajongásáról szóltunk, ám ne gondoljuk, hogy a MU drukkerei nem képesek őrültségekre.

Néhány éve például szinte képtelenség volt jegyet szerezni a ligakupadöntőre, és amikor az egyik dél-walesi lap pályázatot hirdetett, amelynek fődíja két biléta volt a cardiffi Millennium Stadiumba, a newporti Heather Parratt döntő lépésre szánta el magát.

Az újság kérdése az volt: mire lenne hajlandó azért, hogy megnyerje a jegyeket, a 43 éves családanya pedig erre azt a választ küldte, hogy két belépőért hajlandó lenne meztelenül modellt állni egy rajziskolában. Alighogy beküldte a választ, Heather szinte azonnal elkezdett reménykedni abban, hogy nem ezt találják a legeredetibb ötletnek, de nem így történt, Ms. Parratt pedig elvállalta, amit ígért. "Kicsit ideges voltam, amikor le kellett vetkőznöm, de a diákok nagyon rendesek voltak" - mesélte, miután átvette a jegyeket. A meccsre egyébként 11 éves kisfiával, Christopherrel ment, aki szintén nagy MU-rajongó. Volt kitől örökölnie.