Versben, képben, zenében mondom el

A labdarúgás egy bizonyos szint felett már nem játék, hanem művészet, állítják a sportág szerelmesei, és valljuk be, ebben van is némi igazság. Nem lehet tehát véletlen, hogy sok futballistáról kiderül, valóban vannak művészi hajlamai. Itt van például az Arsenal FC svéd középpályása, Fredrik Ljungberg, akit 2000-ben az ihletett meg, hogy egykori klubja, a Halmstads BK megnyerte a svéd bajnokságot.

A játékos annyira meghatódott nevelőegyesülete sikerétől, hogy egy saját maga írta verssel köszöntötte valamikori elnökét, edzőjét és csapattársait. A költeményben mindenkinek külön versszakot szentelt, és a nagy művet a bajnoki címet köszöntő banketten olvasták fel mindenki legnagyobb gyönyörűségére.

Sajnos az eredeti szöveghez nem sikerült hozzájutnunk, így a dallamos svéd nyelv szépségeivel nem tudjuk megismertetni olvasóinkat, de az utolsó versszaknak legalább a fordítását sikerült megszerezni, és így a tartalmával szórakoztathatjuk önöket. Íme a hevenyészett összefoglalás: "Végül, Tomnak (Tom Prahl, az edző), nagy példaképemnek, és Oil-Stickannak (Stig Nilsson, az elnök beceneve), aki egyszerre takarékos és ravasz: kevés pénzből is nagy csapatot csináltatok bátorsággal és leleményességgel. Igen, a HBK mindig is a kedvencem marad, gratulálok a bajnoki címhez, Fredrik Ljungberg." Persze svédül biztosan szebben szól...

Az egykori portugál támadó, Ruí Jordao kicsit tovább várt, hogy kiélje művészi hajlamait. A hetvenes-nyolcvanas években futballozó csatár, aki 43 válogatott mérkőzésen 15 alkalommal volt eredményes, és a portugál bajnokság örökös góllövőlistáján harmadik helyen áll, 1989-es visszavonulása óta teljesen eltűnt a közvélemény szeme elől.

Nemrégiben azonban megint olvashatták a nevét a portugál drukkerek az újságokban, igaz, nem a sportrovatban, hanem a kultúrával foglalkozó oldalakon. Ruí Jordao ugyanis a festészet felé fordult, és tavaly novemberben nyílt meg az első kiállítása Algesben. Az egykori portugál sztárnak időközben alaposan megváltozott a véleménye egykori hivatásáról: "A labdarúgás csak önzővé tesz, kizárólag magaddal foglalkozol, és ezért is hagytam fel vele. Csak a festészeten keresztül találtam meg az igazi énemet." Sajnos képeit nem láttuk, így nem tudunk véleményt nyilvánítani róluk.

A legtöbb futballista azonban a zene iránt érez vonzódást, amit fényesen bizonyít az a zenekar, amelynek profi focisták a tagjai. Az egyik leghíresebb játékos, aki a rockzenével is foglalkozott, az amerikai Alexi Lalas volt, de évekkel később norvég követője is akadt. Az az idő tájt az angol másodosztályban szereplő Wimbledon FC védője, Trond Andersen egyik nap még a pályán bizonyította rátermettségét, máskor viszont a stúdióban mutatta meg, hogy a gitározáshoz is legalább ugyanolyan jól ért. Ráadásul megfelelő társakat is talált magának: a dobok mögött egykori csapattársa, az akkor a Tottenham Hotspurben futballozó Chris Perry ült, a mikrofon előtt pedig az ugyancsak wimbledoni Gareth Ainsworth állt.