Vágólapra másolva!

Ökölpárbaj csapattársak között a meccs után

Fejenként ezer ausztrál dolláros büntetést kapott a helyi labdarúgó-szövetségtől az a két játékos, aki az egyik csütörtöki mérkőzés után összeverekedett.

A történet különlegessége, hogy Jamie Harnwell és Adrian Webster egyformán a Perth Glory alkalmazásában áll. Az ökölpárbajig fajuló vita az Adalaide Uniteddel szembeni gól nélküli döntetlen miatt robbant ki, ezzel ugyanis szinte bizonyossá vált, hogy a perth-i csapat nem szerepelhet majd a rájátszásban.

Hogy egészen pontosan min különbözött össze a két futballista, arról nem szól a hírügynökségi jelentés. Michelle Phillips klubigazgató azt mondta, egyedi esetről van szó, semmilyen konkrét előzménye nem volt annak, hogy idáig fajultak a dolgok.

"Az érintettek közvetlenült a történtek után bocsánatot kértek egymástól, és rendes csapattársként hagyták el az öltözőt" - tette hozzá.