Vágólapra másolva!
Francesco Totti bokasérülése miatt nem játszik a Valencia elleni labdarúgó Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen, pedig csapata, az AS Roma számára a továbbjutásról dönt az összecsapás.

"A keretbe sem jelölöm, mert a hétvégi bajnokin rúgást kapott a bokájára, és a fájdalmai még nem múltak el" - mondta Luciano Spalletti vezetőedző a Gazzetta dello Sport című lapnak. A tréner hozzátette, a világbajnok támadó várhatóan felépül a vasárnapi római derbire, azaz a Lazio elleni fővárosi rangadóra.

Az AS Roma számára egy pont is elegendő a továbbjutáshoz a sérülések miatt szintén tartalékos és már nyolcaddöntős spanyol Valencia ellen. Az olasz klub veresége esetén is továbblép, amennyiben a Sahtar Donyeck nem nyer az Olimpiakosz vendégeként.

Vállműtéten esett át egy milánói kórházban Alessandro Nesta, az AC Milan válogatott játékosa. Az orvosok szerint az operáció sikeres volt, a klasszis védő várhatóan legalább három hónapig nem játszhat. A milánói gárda, amely szerdán a Lille ellen már biztos továbbjutóként játszik a Bajnokok Ligájában, komoly gondban van, mert Serginhót a héten műtik, továbbá sérült a kapus Dida, valamint Cafú, Alessandro Costacurta, Giuseppe Favalli, Gennaro Gattuso, Kaká és Massimo Ambrosini.

"Egy, de az is lehet, hogy másfél hónapos pihenésre van szükségem" - nyilatkozta Thierry Henry, az Arsenal francia labdarúgója a L'Equipe című sportnapilapban. "Egy idényben lejátszott 60 találkozó után eljön az idő, hogy a szervezeted azt mondja: 'Állj!', és erre a felszólításra hallgatni kell" - tette hozzá az Aranylabda-szavazáson harmadik helyen végzett játékos, aki combizom-sérülése miatt kényszerül pihenőre.

Henry - aki a szombati, Tottenham elleni bajnoki találkozón sem szerepelt már - az elmúlt hét közepén egyezett meg Arsene Wenger vezetőedzővel, hogy egy ideig az edzéseket sem látogatja. "Dühös vagyok, hogy nem segíthetek a társaimnak a pályán, nehéz beletörődni ebbe a helyzetbe. Azonban az a pletyka, miszerint összevesztem a mesterrel, nem igaz" - mondta a világ- és Európa-bajnok klasszis, aki a szerdai, Porto elleni Bajnokok Ligája-találkozón eltiltása miatt egyébként sem léphetne pályára.

A BL-címvédőhöz kapcsolódó hír: Giovanni van Bronckhorst, az FC Barcelona holland labdarúgója egy évvel meghosszabbította szerződését a klubbal. Az új megállapodás értelmében a 63-szoros válogatott futballista 2008 nyaráig a katalánok alkalmazásában marad. Van Bronckhorst 2003-ban az Arsenaltól érkezett Barcelonába, de korábban megfordult a Feyenoord, a Waalwijk és a Glasgow Rangers csapataiban is.