Vágólapra másolva!
Biztatóan alakul Gera Zoltán állapota, így jó esély van arra, hogy a West Bromwich Albion magyar játékosa a hétvégén visszatér.

"Kedden már újra a csapattal edzettem, és a jelek szerint szerencsére minden rendben van. Nem volt gond a különböző feladatoknál, sőt ezdés után kint maradtam a kapuralövéseket gyakorolni. Úgy fejeztem be a tréninget, hogy nem fájt a lábam, így bizakodó vagyok a hétvégét illetően. Szerdán pihenőnap vár ránk, csütörtökön viszont reményeim szerint ismét a csapattal edzek majd" - mondta Gera Zoltán.

"Ha minden így alakul, és az edzőm is számít rám, akkor alighanem ott leszek a Stoke City elleni bajnokin a pályán. Várom már, hogy újra játszhassak, hiszen az elmúlt két hétben két bajnoki és egy válogatott meccset kellett kihagynom a vádlisérülésem miatt, én pedig a pályán érzem igazán jól magamat. A kényszerű kihagyásnak nem örültem, de decemberben iszonyatos mennyiségű meccs vár ránk, így az orvosi stábbal és az edzővel abban maradtunk, hogy inkább nem kockáztatunk, és csak akkor játszok újra, ha teljesen egészséges leszek" - zárta szavait a válogatott támadó.