Vágólapra másolva!
A Real Madrid vezetői azt szeretnék ugyan, hogy David Beckham hosszabbítsa meg nyáron lejáró szerződését, az angol labdarúgó azonban ezt csak akkor teszi meg, ha visszakerül a kezdőcsapatba.

"Mi mindenképpen szeretnénk megtartani, folyamatosan tárgyalunk a képviselőivel, ugyanakkor ebbe azért neki is van beleszólása. Sajnos mióta ide igazolt, nem nyertünk semmit, ráadásul mostanában nem örül annak, hogy csak a cserepadon ül" - nyilatkozta Predrag Mijatovic, a klub sportigazgatója.

Beckham az új tréner, Fabio Capello érkezése óta szorult ki a csapatból, így legtöbbször csak csereként lép pályára.

A németországi világbajnokság óta az angol válogatottnál is elfelejtett futballista korábban úgy nyilatkozott: legszívesebben visszatérne a Manchester Unitedhez, ugyanakkor a tengerentúlról is komoly kérői vannak.