Vágólapra másolva!
A horvát-angol labdarúgó Eb-selejtező során kitört zavargások miatt mintegy háromszáz fanatikust vettek őrizetbe Zágrábban. Pozsonyban összesen 47 német drukkert tartóztattak le.

A meccset megelőzően 29 angol drukkert fogtak el a rendőrök, mert belépő nélkül próbáltak meg bemenni a Maksimir-stadionba, és amikor nem sikerült bejutniuk, rátámadtak a biztonságiakra. További 75 vendégszurkolót pedig a hazaiak 2-0-s győzelmét követően kitört zavargások miatt vettek őrizetbe.

A horvát ultrák sem "tétlenkedtek": a Dinamo Zagreb és a Hajduk Split fanatikusai is kihasználták az alkalmat és botokkal, láncokkal, baseballütőkkel felfegyverkezve egymásnak estek. A futballharcosok közül majd kétszázat fogott el a rendőrség.

A többi hazai rajongó viszont önfeledten ünnepelte a 2-0-ás hazai diadalt: nagy tömeg tartott fiesztát a Jelasics-téren, míg mások nagy boldogságukban megmártóztak a Mandusevac szökőkút jéghideg vizében.

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) kedden figyelmeztette a horvátokat a korábbi mérkőzéseiken tapasztalt rasszista megnyilvánulások, botrányok miatt. Az UEFA azt írta levelében, hogy "amennyiben a horvát labdarúgó-szurkolók továbbra is rasszista megnyilvánulásokat tesznek, az azt is eredményezheti, hogy a válogatott nem vehet részt a 2008-as Európa-bajnokságon."

Augusztusban a horvát szurkolók horogkeresztet formáltak a világbajnok olaszok elleni, idegenbeli barátságos mérkőzésen, és többen náci karlendítéssel hergelték a hazaiakat. Elmondásuk szerint ez válasz volt arra, hogy az olasz drukkerek jugoszláv zászlót lengettek.

A 2004-es portugáliai Eb-n a horvát válogatott összecsapásait rasszista bekiabálások zavarták meg, és a szurkolók számos szidalmazó feliratot függesztettek ki. Az UEFA-figyelmeztetés még a szerdai horvát-angol Eb-selejtező előtt érkezett Zágrábba.

Forrás: EPA

Az európai szövetség levele rossz fényt vet a 2012-es Európa-bajnokság megrendezésére benyújtott magyar-horvát pályázatra. Vlatko Markovic, a horvát szövetség elnöke hétfőn a kormány segítségét kérte, mert szerinte a huligánok szabotálni akarják a kandidálást. Markovic Ivica Kirin belügyminiszterhez fordult, mert az utóbbi időben a drukkerek rendre botrányt okoztak a horvát csapatok nemzetközi mérkőzésein.

Összesen 47 vendégszurkolót vettek őrizetbe Pozsonyban a Szlovákia-Németország labdarúgó Európa-bajnoki selejtező alatt és után. Öt személyt már az 1-4-re végződött mérkőzés során előállítottak, mert verekedést provokáltak a biztonsági személyzettel. A lefújást követően további két csoport került rács mögé, az egyik rendőrökre támadt a belvárosban, a másik pedig betörte egy sportszerüzlet kirakatát a stadion közelében.

Korábban mintegy 150, Pozsonyba tartó német futballhuligánt tartóztattak fel német, illetve szlovák határőrök. A hatóságok annak szerették volna elejét venni, hogy megismétlődjenek a 2005. szeptember 3-i események, amikor legalább 500 garázda csapott össze a szlovák rendőrséggel. Az incidensnek hat - közte egy komoly - sérültje volt.