Vágólapra másolva!
Szombaton a Leeds együttesét fogadják Gera Zoltánék. A magyar játékos a legutóbbi bajnokin a Luton ellen csereként lépett pályára, de ő mentett pontot együttesének. Gera hétvégén újra ott lesz a WBA kezdőcsapatában.

"Nem örültem, hogy a legutóbbi kupameccsen, majd az azt követő bajnokin nem szerepeltem a kezdőben" - mondta a játékos. "A kupameccsnek nem volt különösebb jelentősége, akkor azért ültem a padon, hogy a bajnokira pihent legyek, így eléggé meglepett, hogy a Luton ellen is a padon kezdtem. Egy sérülés miatt aztán már az első félidőben beálltam, és végül az én gólommal mentettünk pontot, de azért nem voltam felhőtlenül boldog, nem esett jól, hogy kimaradtam a csapatból. Most viszont a Leeds United elleni hazai meccsen szinte biztosan ismét kezdőként lépek pályára, mivel Nigel Pearson megbízott vezetőedzőnk már a csütörtöki edzésen jelezte, hogy a középpálya jobb oldalán én játszom majd."

A feljutásért küzdő West Bromwichnak nagy szüksége lenne a három pont megszerzésére. A gárda jelenleg a tizedik helyen áll, ám csupán három pont választja el a legalább az osztályozót jelentő hatodik helytől. Nigel Pearson megbízott vezetőedző is azt tartja legfontosabbnak, hogy a csapat végre megszakítsa a nyeretlenségi sorozatát, hiszen az elmúlt három fordulóban egyszer sem tudta begyűjteni a három pontot.

A papírforma Geráék sikerét ígéri, hiszen a hétvégi ellenfél Leeds a 18. helyen áll a tabellán. A vendégek kedvező előjelnek legfeljebb azt tekinthetik, hogy a legutóbbi fordulóban már legyőztek egy birminghami csapatot, a Leeds akkor 3-2-re verte az FC Birmighamet.