Vágólapra másolva!
Szövetségi kapitányokról a magyar szurkolóknak is van mit mesélniük, hiszen az elmúlt évtizedekben több tréner ült a válogatott kispadján, mint mondjuk a német futball teljes történetében, de arra még itthon sem volt példa, ami Namíbiában történt. Az afrikai ország csapatát ugyanis néhány éve egy általános iskolai igazgató irányította, és a közvélemény tőle várta, hogy győzelemre vezesse a Bátor Harcosokat.

Namíbia válogatottja az idő tájt a Zimbabwe elleni COSAFA Castle-kupa-mérkőzésre készült (ez a sorozat az egyik legjelentősebb regionális torna Afrikában, és meglehetősen nagy presztízzsel bír), azonban az edzésekre csak a késő délutáni órákban kerülhetett sor: a szövetségi kapitánynak, Max Johnsonnak délelőttönként ugyanis más dolga volt. Ő volt Tsumeb város legnagyobb általános iskolájának igazgatója, és napközben közel 760 diák tartozott a keze alá.

A namíbiai nemzeti tizenegyet előtte a német Peter Uberjahn irányította, a szövetség azonban a Ruanda elleni vb-selejtezőt követően, amit a csapat 4-1-re elveszített, menesztette. Utódja pedig (ideiglenes jelleggel) az élvonalban szereplő Chief Santos mestere, Max Johnson lett, aki azonban csak amolyan másodállásban dolgozott a futballklubnál, hiszen közben a tsumebi suli igazgatói posztját is betöltötte, és erről még a válogatott kedvéért sem volt hajlandó lemondani. A pedagógus 1991 óta látta el a direktori teendőket az iskolában, és emellett ének-zenét is oktatott.

Igaz, a 47 esztendős szakember mögött komoly edzői múlt áll, hiszen már 22 évvel ezelőtt is trénerként dolgozott, mégpedig a namíbiai Chief Santos nevű egyesületnél. Legnagyobb sikerét 1991-ben érte el a csapattal, amikor is bajnoki címet nyert, két évvel később a Namíbiai Kupát is begyűjtötte, és akkor már iskolaigazgató is volt. Munkája miatt ott is hagyta a futballt, de később visszatért, és mellékállásban is aranyérmet nyert a csapattal az országban. Ezek alapján már nem is volt olyan meglepő, hogy a szövetségnél rá gondoltak a válogatott bukdácsolását követően.