Vágólapra másolva!
Filippo Inzaghi és Oliveira góljaival győzelemmel rajtolt az AC Milan együttese az olasz labdarúgó-bajnokságban: a nyári bundabotrány egyik kárvallottja 2-1-re nyert hazai pályán a Lazio ellen. Idegenben diadalmaskodott az Empoli, a Siena és a Catania gárdája, míg Bianchi mesterhármassal sem tudta ponthoz segíteni a Reggina csapatát.

Nagy meccset vívott egymással a Milan és a Lazio együttese, a hazaiak 2-1-es sikerével már csak mínusz 5 ponttal állnak a tabellán. A nyári bundabotrányt követően nyolcpontos hátrányban rajtoló milánói együttes az első félidőben szerzett vezetést: Kaká kiváló labdát gurított a 16-os vonalánál ólálkodó Filippo Inzaghihoz, aki nem hibázott.

A második játékrészből 17 perc telt el, amikor Gilardino helyére Oliveira állt be, s a 11-szeres brazil válogatott csatár a 70. percben remek fejessel növelte a hazaiak előnyét. Ugyan a 73. percben Makinwa szépített, az irányítást nem adta ki a kezéből a Milan, amely Oliveira révén könnyedén nyerhetett is volna - a vendégek kapujában álló Peruzzi azonban kiválóan védett.

Eredmények, Serie A, 1. forduló:
Atalanta - Ascoli 3-1 (3-0)
gól:
Zampagna (32.), Ventola (38., 44.), illetve Bjelanovic (59.)

Sampdoria - Empoli 1-2 (1-1)
gól:
Bonazzoli (9.), illetve Busce (26.), Saudati (51., büntetőből)
piros lap: Falcone (50., Sampdoria), Delvecchio (88., Sampdoria)

Chievo - Siena 1-2 (1-0)
gól:
Pellissier (31.), illetve Brevi (74.), Chiesa (89.)
piros lap: Brighi (90., Chievo)

Palermo - Reggina 4-3 (3-1)
gól:
Bresciano (11.), Biava (17.), Corini (27., büntetőből), Amauri (67.), illetve Bianchi (42., 55., 79., a hatmadikat büntetőből)
piros lap: Aronica (62., Reggina)

Milan - Lazio 2-1 (1-0)
gól:
F. Inzaghi (27.), Oliveira (70.), illetve Makinwa (73.)

Messina - Udinese 1-0 (0-0)
gól:
Zanchi (73.)

Cagliari - Catania 0-1 (0-0)
gól:
Corona (55.)

Torino - Parma 1-1 (0-0)
gól:
Stellone (90.), illetve Budan (55.)