Vágólapra másolva!
Csertői Aurél, az FC Fehérvár vezetőedzője a mutatott játékkal elégedett, az eredménnyel azonban már kevésbé a csütörtöki, Grashoppers elleni, 1-1-gyel végződött UEFA-kupa-selejtező után.

A székesfehérvári összecsapáson bátor játékkal rukkolt ki a Magyar Kupa-győztes hazai együttes, a helyzetkihasználással azonban hadilábon állt, s csak az utolsó lehetőségét tudta gólra váltani, ami a vereség elkerüléséhez volt elég.

"A játékosaim a pályán azt nyújtották, amit kértem tőlük. Élvezetes meccset produkáltunk, így elégedett lehetek, persze az nem volt benne a terveinkben, hogy bosszantóan sok helyzetet kihagyunk" - értékelt a szakember.

Csertői hangsúlyozta, az augusztus 24-i visszavágó előtt még vár egy bajnoki mérkőzés csapatára, ami szintén nagyon fontos, hiszen két forduló után nulla ponttal áll a legutóbb ezüstérmes gárda. Így most erre figyelnek elsősorban, de a visszavágóra is a lehető legjobban felkészülnek majd.

"A döntetlennel a svájciak kerültek előnyösebb pozícióba, ráadásul otthon valószínűleg jobban játszanak majd, ennek ellenére úgy vélem, van esélyünk a továbbjutás kiharcolására. A legfontosabb feladatunk talán, hogy a kinti összecsapásra a támadásainkat pontosabbakká tegyük" - nyilatkozott a tréner.