Vágólapra másolva!
Szerdán este fél kilenckor kezdődik a Puskás Ferenc-stadionban a MAI CASCO Jótékonysági Futball Grand Prix, melyen a Michael Schumacher vezette Forma-1-es pilóták válogatottja, azaz a Nazionali di Piloti a magyar hírességekből álló Hungarian All Stars csapatával csap össze.

Korlátozott számban ugyan, de elsősorban a vidéki jegyigénylőkre gondolva a belépők egy kis része a rendezvény helyszínén is árusításra kerül. Kedden és szerdán a Puskás-stadion pénztáraiban még megvásárolhatóak lesznek azok a 660 forintos belépők, melyek ára szintén a rászoruló, beteg gyermekeket segíti majd. A kedvezményezett alapítványok a Heim Pál és Madarász utcai Gyermekkórházak, Piros Orr Bohócdoktor Alapítvány és az UNESCO Kinder in NOT alapítványa. A 12 éven aluli gyermekek idén is ingyen tekinthetik meg a találkozót.

Fontos információ, hogy a helyfoglalás a szektorokban érkezési sorrendben történik. A stadion előtti területen várható torlódás miatt érdemes lesz korán érkezni. A kapukat 18.15-kor nyitják a szervezők, és a Dózsa György út, illetve a Stefánia út felől lehet belépni a stadionba.

Az esemény tervezett, hivatalos programja:
17.30: A Nazionale di Piloti közös uzsonnája a Kempinski Hotelben
18 15: A pilóták csapata az In-Kal Security buszán, és kíséretében útnak indul a Puskás-stadionban
18.30 - 20.00: Gyúrás, öltözés, belemelegítés
20.15: A csapatok bevonulása
20.30: Nazionale di Piloti - Hungarian All Stars mérkőzés kezdete
23.00: A Nazionale di Piloti közös vacsorája a Kempinski Hotelben.