Vágólapra másolva!
Wayne Rooney csak úgy tud elaludni, ha zúg mellette egy poszívó, de legalábbis barátnője, Coleen McLoughlin hajszárítója.

A Mail on Sunday című lapnak Rooney kijelentette: "Már annyi hajszárítót tettem tönkre, mert mind túlmelegszik, és Coleen utálja ezt, viszont nem engedi, hogy bekapcsoljam a porszívót, ha együtt vagyunk". A lap szerint ez nem más, mint kényszerneurózis, amelyből az érintettek szinte soha nem tudnak külső segítség nélkül kigyógyulni.

A Manchester United 20 éves sztárja furcsa szokását önéletrajzi írásában árulta el, amelyből a lap előzetesen részleteket tett közzé. A könyvben Rooney azt írja: "Az emberek nézik a magamfajtát, s azt gondolják, ismerik a jellemét. De engem nem ismernek: az életben elég érzékeny, visszahúzódó személyiség vagyok".

A dpa német hírügynökség megállapítása szerint a 16 éves korában felfedezett, heti 50 ezer fontot (mintegy 20,47 millió forintot) kereső fiatalembernek ezt a finom oldalát a vébén sikerült jól eltitkolnia: a Portugália elleni meccsen piros lapot kapott, mert brutálisan ágyékon rúgta Ricardo Carvalhót.