Vágólapra másolva!
Két nap alatt 10 ezer forintról 110 ezer forintra emelkedett annak a meznek az "árfolyama", amelyet Gera Zoltán a Pepsi álomcsapatában többek között Ronaldinho, Beckham és Henry oldalán viselt, és amelyet a Gézengúz Alapítvány javára árvereznek el. A licit június végéig tart.

"Már a licit első napján, május 24-én is sokan érdeklődtek az egyetlen példányban létező, dedikált mez iránt" - mondta el Barta Zsolt, a jótékonysági árverést lebonyolító Fővárosi Ásványvíz és Üdítőipari Rt. kommunikációs vezetője. "A hét utolsó munkanapján 110 ezer forinton állt meg a licit, ami egyben azt is jelenti, hogy a Gézengúz Alapítvány már biztosan kap 220 ezer forintot, hiszen a Pepsi magyarországi forgalmazója, a legmagasabb ajánlattal egyező összeget utal a születésükkor sérült gyerekeket segítő szervezet számlájára.

A most kalapács alá kerülő mezt abban a reklámfilmben viseli a jelenleg az angol bajnokságban játszó magyar klasszis, amelyben a világ legjobb focistái népszerűsítik az üdítőt. Kevesen tudják, hogy a reklámfilm néhány jelenetét Magyarországon rögzítették. A forgatás után került szóba, hogy a speciálisan erre a forgatásra készült mezt Gera Zoltán aláírja, majd bekeretezik, és jótékonysági céllal elárverezik.

A 06-40-200-350-es, helyi tarifával hívható számon június 26-án 17 óráig várják az ajánlatokat. A licit aktuális állásáról folyamatosan tájékozódhatnak az árverés kedvezményezettjének honlapjáról, valamint a licit saját oldaláról is.